Hofi Géza
From Fallia
Hofi Géza az egyik legkedveltebb és legismertebb magyar humorista volt.
crusader: 2001 okróberében Tomeeval megpróbáltunk ejutni a Madách kamarába, h megnézzük végre előben is a műsorát. A jegypénztár előtt 2 utcányi sor áll!! Nem hittünk a szemünknek. Májusnál korábbra nem lehettett jegyet kapni. Sajnos 2002 április 10-én Hofi Géza meghalt. Ekkor mi épp az albérletben ultiztunk. Ott kaptuk a hírt. Le voltunk súlytva.
Contents |
Hofiról
Hofi Géza nemcsak humoráról, hanem közvetlen hangvételéről is híres. Talán ő volt az elso, aki a színpadról "letegezte" a közönséget, ezzel azonban nem váltott ki ellenszenvet, sőt, az emberek, sokkal inkább közülük valónak érezték a pódiumon megszólaló muvészt. - Te, figyelj haver! - ezzel kezdte minden gondolatát Hofi Géza éveken keresztül, és ez lett a címe az egyik legsikeresebb műsorának is.
Idézetek
Akácos Út...
/1977/
"Ha a bunkó elengedi magát, az úgy tud ártani..."
Hús-Mentesárú
/1982. május 29-31/
"Nevetsz most még. Várjál csak... Fogod te még mondani, hogy -`Hűű..azt hittem a Hofi viccelt!´ -`Azt hittem én is egy darabig...´"
"És mikor nincs villany?? Este! Hogy lássák, hogy nincs!!"
"Egyébként ez a névtelen feljelentés ez nálunk népi hagyomány. Tudod? Ez a sok szemét tetű... Tudod? Nem döglöttek meg még mindannyian. Van olyan mocsok aki még most is.. Tudod? Ja! Címet tudja.. Papírja van.. Ceruzája van.. Főjelent. Kész! Tudod ez a három már elég indok, nem?"
Kabaré részletek
Nagy H val Kedves közönség, hölgyeim és uraim, most jut eszembe, még el sem mondtam azt, hogyan kerültem ezekre a decckákra, ami itt jelenleg linóleum. Mindegy, lemezen nem látszik. Szóval, felkerestem Szendrő Józsi bácsit a Fészek klubban, éppen ott a kerthelyiségben ebédelt. Mondom neki, hogy "Tiszteletem, direktor úr kérem, szeretnék színész lenni" – Azt mondja: "Most, vagy megvárja míg lenyelem?" – Mondom: "Hát csak nyugodtan tessék megebédelni, nem sürgős nekem, persze. Nyugodtan, tessék csak!" – Aztán fölkeltünk az asztaltól . . . estefelé, és ahogy megyünk ki a kerthelyiségből Józsi bácsinak ideesett egy makaróni, ide rá, az ingre. Azt mondja neki a pincér: "Művész úr kérem, egy makaróni van az ingén!" – "Na és? Ki van fizetve, nem?!?" Na, aztán felmentünk az első emeleti előadóterembe, azt mondja Józsi bácsi: "Na, mutasson valamit!" – " Inkább tessék kérdezni" – "Na, mondjon valami vidám verset!" – "Khm . . . Ady Endre: Góg és Magóg fia vagyok én" – "Meg fogok szakadni a röhögéstől!" – Hát, azért én mondtam a verset, ott tartottam, hogy: "Fülembe forró ólmot öntsetek!" – " Az enyimbe is! Ölég!" – Abbahagytam – "Éneköljön!" – Éneköltem – "Ölég!" – Abbahagytam – "Táncoljon!" – Tánco' – "Ölég!" – Abbahagytam – "Idefigyeljen! Magába' valami mocorog. Ez vagy tehetség, vagy kukac! Maj’ kiderül. Idefigyeljen! Leviszem magát a debreceni Csokonai Színházhoz. Adok magának 1300 forintot egy hónapra. Ölég?" – Hát, mondom: " Holnapra igen, de mára még kéne valami" – Azt mondja: " Aztán, hun fog lakni?" – Mondom: " Miért, hát lak'?" – "Lakás, az nincsen" – Hát, mondom: "Akkor az állomáson, a váróteremben" – "Ez az! Ilyen színész köll nekem! Ez az! Akkor, akkor a gázsija 1400!" – Mondom: "Józsi bácsi, hirtelen most miért emelt nekem száz forintot?" – "Miért? Há', száz forint köll a peronjegyre . . ." "Aztán mondja csak, hogy híjják?" – Mondom: " Hoffmann Géza" – "Hoffmann?!? Haaa . . . Mi maga, képkeretező?" – Mondom: "Dehogy vagyok képkeretező!" – "Na-na! Még lehet . . . Na de, ez a név, ez nem jó!" – "Józsi bácsi, de idáig . . ." – " Idáig jó volt, most már nem jó!" – "De hát mér'?" – "Mér'-mér'? 1400 forintért lefoglalja az egész plakátot . . . Valami, valami rövidebb nevet vegyen föl!" Nahát, akart mindenki segíteni a színháznál, mi legyen a nevem. Volt egy szakember, aki szintén akart segíteni, nevét nem mondom meg . . . nincs! Jól van, egy-kettő ismeri . . . Na, szóval azt mondja nekem, hogy: "Kérlek szépen, legyen a neved mondjuk . . . H-val . . . ööö, ümm, ööö, ümm, ööö, aaa, ümm, ööö . . . Harmat Géza!" – Azt mondja Józsi bácsi: "Nem jó! Ez a gyerek, ez parodista akar lenni, nem pedig virágénekes! Nem jó! Valami, valami más neve legyen!" – Akart segíteni a színház titkárnője is, aszongya: " Minek itt problémázni ennyit? Vegye fel a felesége nevét!" – "Ez az! Hogy híjják az asszonyt?" – "Voncsák Margit" – "Nem jó!" – Mondom: "Józsi bácsi engem a gimnáziumban úgy becéztek . . ." – " Gimnázium?!? Ó, ne dicsekedjen!" – " Nem, tényleg, engem úgy becéztek, hogy Hofi, hadd legyek én Hofi!" – "Nem jó!" – "Józsi bácsi, próbálja egymás után elmondani háromszor-négyszer, hátha megtetszik közben" – Azt mondja Józsi bácsi: "Hhhö, hhhööö, hhhöööhhö . . . Jól van, rendben van! Legyen!" Na, mindjárt elkezdik legépelni a nevemet, két f-fel és ipszilonnal – Aszongya Józsi bácsi: "Ne ipszilonnal, kezicsókolom, i-vel!" – Krrr . . . Kivették a papírt a gépből, leírták két f-fel és i-vel – "Ne két f-fel, kezicsókolom, egy f-fel!" – Krrr . . . Kivették a papírt a gépből, legépelték egy f-fel és i-vel, és már ideges volt a gépírónő: "Direktor úr, óhajt még valamit?" – "Hogy a fenébe ne!?! Az elején nagy H-val!!!" Hofi, 1970. Első menet – Copyright © 2001. Hungaroton
Futjobb, futmégjobb, futball Egyszer volt egy Magyarország-Svájc találkozó. Félidő: kettő- Svájc javára; végeredmény: négy-kettő . . . Svájc, a fenét mondhat ilyet? Fogadjunk, nem élt még akkor, mert nem mondana négy-kettő ide, ez a kunszt! Oda, az nem kunszt, az természetes. kunszt, igen! Elmesélem, ez hogy volt. Képzeljék el, indul a találkozó szépen, be van vetve a pálya . . . Igen, fűvel ugye, hogy szép legyen. Be van rajzolva a közepére egy kör, ott kell gyülekezni. Na, a fiúk mennek be, közbe’ a kispadon meg üldögélt kint a Guszti bácsi, Sebes Guszti bácsi, ott ült kint, mennek ki a fiúk – brillantin, konfettin, szerpentin, minden szépen bedobva –, elöl megy a Puskás, megállnak ott a közepin. Aszongya Guszti bácsinak Puskás, hogy: "Guszti bácsi, valami kis pénzt nem lehet kapni? Egy málnára nem lehet, vagy valami? Az ember itten futkos, aztán csak kimelegszik. Nem? Nem. Pénz nincs, jól van!” – indul a mérkőzés, Magyarország-Svájc . . . támadnak a Doxáék . . . egy-null! Aszongya a Puskás: "Guszti bácsi nézze már, hát ezek berúgják! Hát ember az ilyen, már ne haragudjál, itt vendégségbe, azt’ vacsora meg minden? Há’ nincs még mindig pénz? Nincs? Nem lehetne kölcsönkérni valakitől? Nem? Nem. Na, jó!” – megy tovább a mérkőzés, Doxáék (...) . . . kettő! Aszongya a Grosics a kapuban: "Nénda! Pedig itt álltam! Hogy ment ez be?!? Én még ilyet nem láttam!” Na kérem, szünet volt. Második félidő, jönnek ki megint a fiúk a pályára – új brillantin, új konfettin, minden bedobva –, megint a Puskás: "Guszti bácsi, nincs még mindig valami kis . . .” – azt mondja a Guszti bácsi: "Öcsi, . . . van . . . van!” – erre a többieknek mondja a Pusás, hogy: <<füttyszó>> – intett, hogy mehetünk! Na kérem, ez az intés a taktikai megbeszélés volt – és mindegyik értette! Hoppá! Naszóval, amikor az intés elhangzott, akkor azt mondja a Bozsik Cucu (...), hogy: "Hoppá!” – a labda meg ráragadt oda, a lábára. Hogy csinálta? Pedig focista, nem értem – na mindegy. Ott a labda a lábán, közben a Púpos, a Budai, ő volt a szélső, ő meg kint volt a szélén. Szélső hol legyen? Szélén! Igaz? Keresik, ott van. Ugye? (...) A Púpos kint van a szélén, aszongya magának így per hecc, hogy: "Még megfázom! Futni kéne . . .” – és úgy is csinálta. Elindult úgy arra – ki volt neki jelölve az útja krétával, arra kell futni a vonal mellet egyenesen végig, ami belefér. A labdát nem kell keresni, neeem, a labda az, az majd jön – a labda az tudja, mit csinál, az nem üres, abba’ levegő van kérem, levegő! Szóval, a Budai elkezd futni, azt mondja erre a Bozsik: "Nénda! Ott meg fut valaki, odanézz!” – de nem ám három méterről vette észre, hogyne . . . a falu túlsó végin volt má’. Aszongya a Bozsik: "Hát akkor, odarúgom” – ez így ment! Odarúgta, ahova akarta. Miért – na mindegy. Aszongya a Bozsik: "Púpos, mész! Nesze!” Rúgta a labdát, labda meg mondta nyitott szemmel, hogy: "Merre van a Budai?” – Budai fut, jön a labda a Budainak futás közben ide, a lába elé, ide. Nem oda, tíz méterrel odébb, nem oda húsz méte’, ide elé. Mer’ ide kell. Há’ mér’ menjen máshova, nem igaz? Hülyeség! Ide köll, itt az address, ide jönni, na! Itt a labda, a Budai előtt fél méter magasan körülbelül, aszongya a Budai a labdának, hogy: "Ne pattogj!” – és nem pattogott! (…) Budai fut – labdával gyorsabban, mint labda nélkül – ezt se értem. Megy-megy a vonal mellett, egyszer csak: "Szűz Máriám!” – árulás történt, képzeljék el! Nem lehet tovább futni, mert vonal volt így is, meg rá merőlegesen, így is. Aszongya: "Hűha! Be vagyunk kerítve, nézz oda! (...) Na, mit lehet ilyenkor csinálni? Beadom . . .” – be is adta. Nem a kapu mögé, nem a félpályára – ez akkor még nem volt divat, ez valami új dolog, én nem értem –, no beadta a jelhez. Be volt jelölve, hogy: "ide-köll-a-lab-da” – na, odaadta a jelhez. A jelnél ott álldogált a Kocsis, az egybenyakú. Igen, a zsiráf, úgy hívták. Na, ott álldogált, aszongya a Kocsis magának, hogy: "Tí-rá-dá-já-rím . . . Mennyi az idő? Fél öt. Most kell érkeznie a mentesítő labdának. Na mindegy, fölugrom!” – na kérem, Kocsis fölugrott . . . Volt neki egy trükkje: mindig körülbelül egy olyan 30 centivel ment följebb, mint a többiek. Miért? Flancból biztos. Na mindegy, Kocsis fent van . . . jó idő volt, sütött a Nap, minden a világon. Le se jött . . . azóta se. Na, jön a beadás, jön a labda . . . Kocsis feje elé, ide . . . nem a tarkóra, nem a fülire, a hámlokára, ide előre. Aszongya a Kocsis magának úgy kérdőleg: "Te, Sanyi? Ez a labda?” – rábólintott, hogy: "Az!” – és gól . . .
Mér’ kell minket etetni? Ha már így a kultúránál tartunk, igen magas szinten van nálunk a népművészet, Önök is tudják. Az emberek imádnak szavalni, imádják a verseket, ezért ilyen szavalókórusokba tömörülnek, és ott szavalnak. Sokan vannak, akik szép kis kultúrházakba nem férnek be szavalni, ezért kimennek a futballpályára, és ott szavalnak, kórusban, igen. Örülök, hogy értjük egymást már így is. Azért idéznék egy-két kis költeményrészletet, mielőtt még megjelenik kötve-fűzve, mert szerintem kiadják. A legkedvesebb kis versikém így hangzik a kórustól, aszongya hogy: "K***a a***d! K***a a***d! K***a a***d!” – népművészet, ugye? Brávó! A televízió, mint tömegkommunikációs akármi ezt a kis versikét, hogy: "K***a a***d!” – ezt élő egyenesben közvetíti. Tudják, miért? Anyák napja nemrég volt, kapják meg! Persze, ugyanis . . . mert ugye a vállalattól kapnak egy üveg Kinizsit, két szendvicset – egyik száraz . . . a másik szárazabb –, televíziótól kultúrműsort: "K***a a***d!” – Brávó! Az a szomorú kérem, hogy a szurkolók lesüllyedtek a labdarúgás színvonalára. Lent együtt vannak, most egymást hülyítsék! Kész, világos. Mert aki: "K***a a**” – nem ilyen, hát az már évek óta ki se jár, ezért nincs néző. Szepesi György mindig mondja, hogy: "Hallgatóink, nincs néző. Többen jöjjenek ki, többen jöjjenek ki!” – Nincs néző. Mér’, futball van? Nincs néző . . . Hát, miért pont a néző hiányzik neki? Ugyan . . . Na, a másik ilyen kis versike, mikor valaki netalántán elesik, akkor mondják, hogy: "Földet reá! Földet reá!” – aranyos, mi? Tényleg: "Szeressük egymást, gyerekek!” – Szép! És a másik, amikor ilyen személynek szólóan megy a versike, mikor mondják a bíró sporttársnak, hogy: "Hülye vagy! Hülye vagy! Hülye vagy!” – Erre jön a bíró úr: <<füttyszó>> "Ha nem lesz csend . . .” – finoman mondja, ugye. Nehogy a mélyen tisztelt "K***a a”-t üvöltők megsértődjenek, ugye mert, hát világos, megvan a jegyük! Azért lehet "K***a a***”-zni . . . persze, benne van a bilétában. Na, szóval a bíró mondja, hogy: "Le fogom fújni a mérkőzést!” – De nem fújja ám le. Áh, nem meri, gyáva! Én egyszer-kétszer lejöttem a színpadról, ő nem fog lejönni. "Hülye vagy!” – és tovább megy, és akkor még ilyen büszkén fut körbe, és akkor én vagyok a hülye . . . hát én még ilyet nem láttam! És kérem, ha jól tudom, ezt a hülyézést körülbelül 35-40 forintért tűri el. Hát, akkor rendben van! Aki ennyiért eltűri, még többet kéne neki mondani, hát nem? Na aztán szóval mondom, itt tart a kis páblikum, és utána pedig, a mérkőzés után etetnek szépen: sajtó, réjdió, minden a világon. Igen, kicsit most fitogtattam magamat, hogy réjdió. (...) A sajtó és a réjdió, – az előbb már említém – etető szöveggel mindig így jön a mérkőzés után. Mikor van kupaszerda, meg kupaszombat . . . Az tudják, mit jelent? Kimennek a stadionba, aztán a kupával így: "Oiiing!” – Megy a sör, megy a sör! Ezért kupa, meg a futball miatt. Na, nem érdekes. Szóval, emlékezzenek vissza, volt a közelmúltban ez a jugoszláv-magyar teljesen barátságos mérkőzés. A jugomagyaron, ahogy figyeltem, egy dolog volt teljesen felesleges, a labda. Há’ de nem? Minek?!? Olyan jól megvoltak anélkül is, nem? Kihúztuk a gyufát. Na, azt mondja utána egy-két szakember, hogy: "Én a mérkőzéssel elégedettek voltam.” – Hát, ha már a kispadon ülnek, mér’ nem nézik meg, nem? Egyszer tehetnék tényleg, tehetnék. Na, aztán a sajtó meg másnap reggel jön a szöveggel (...), hogy: "Ez az! A fiúk mindent megtettek. A küzdőszellem, meg jujj, meg hű! Meg volt, amelyik már futott is, meg minden!” – Ugyan már! Mér’ kell minket etetni, ugye miért kell? A réjdióban pedig Szepesi György egyik csatárunkkal karöltve egy órán keresztül magyarázta, hogy nekünk a döntetlen Ausztria ellen miért volt jó. Nem volt jó, de megmagyarázták. A csatárt idézném szó szerint, aszongya: "Az volt a . . . a . . . amikor a . . . igen, a . . . a Rudi bácsi amikor mondta a Rudi bácsi” – Eddig tudják követni? Na, jó csak ugye, hogy tudjam mégis . . . aszongya: "Akkor azért nem győztünk . . akkor az volt a baj, hogy a kapufa . . .” – Most figyeljenek, most figyeljenek! Most jön a meredek: "Azért nem győztünk, mert a kapufa az henger alakú volt és nem szögletes” – A riporter mit mondott: "Így van!” – Ez kérem, azt jelenti lefordítva, hogy futballberkekben minden vezető a helyén van, mindenki ért hozzá, kapufa a hibás. Az a hülye akác, az! Hát, ki kéne rúgni, nem? Persze, már ki akarták rúgni, emlékezzenek vissza, mondta az egyik riporterünk, az egyik körkapcsoláson, Zalaegerszeg-MTK találkozón, aszongya: "Kedves hallgatóink, a két MTKjátékos egymást zavarta a kapu elrúgásában” – Még szép, mi? Nem zavarja, már nincsen kapu. Jajj! Na, meg aztán még mondott valamit a csatár, aszongya: "Az is volt a baj, hogy a lövésem . . .” – Az az egy. Számoltam, számoltam! Az az egy: "ha egy arasszal lejjebb megy, akkor nem fölfele pattan, hanem lefele, és akkor győzünk.” Hát kérem, erről az araszról jut eszembe . . . Nagyapámtól tudom, aki szabó . . . Igen, elvtársi szabó . . . Jól van, akkor úri, jól van . . . De finnyásak, de finnyásak! Azért mondtam, hogy elvtársi, mert így több munkája van. Szóval, én nagyapámtól tudom, hogy ha a szabó a gomblukat egy arasszal hosszabbra vágja, az már zseb . . .
Egyéb
"Az igazságból elveszett az i."
Külső Linkek
Hofi Géza</pre>
