Hofi Géza

From Fallia

(Difference between revisions)

Revision as of 21:19, 14 April 2006

Hofi Géza az egyik legkedveltebb és legismertebb magyar humorista volt.

crusader: 2001 okróberében Tomeeval megpróbáltunk ejutni a Madách kamarába, h megnézzük végre előben is a műsorát. A jegypénztár előtt 2 utcányi sor áll!! Nem hittünk a szemünknek. Májusnál korábbra nem lehettett jegyet kapni. Sajnos 2002 április 10-én Hofi Géza meghalt. Ekkor mi épp az albérletben ultiztunk. Ott kaptuk a hírt. Le voltunk súlytva.

Hofiról

Hofi Géza nemcsak humoráról, hanem közvetlen hangvételéről is híres. Talán ő volt az első, aki a színpadról "letegezte" a közönséget, ezzel azonban nem váltott ki ellenszenvet, sőt, az emberek, sokkal inkább közülük valónak érezték a pódiumon megszólaló művészt. - Te, figyelj haver! - ezzel kezdte minden gondolatát Hofi Géza éveken keresztül, és ez lett a címe az egyik legsikeresebb műsorának is.

Idézetek

Akácos Út...

/1977/

"Ha a bunkó elengedi magát, az úgy tud ártani..."

Hús-Mentesárú

/1982. május 29-31/

"Nevetsz most még. Várjál csak... Fogod te még mondani, hogy 
-`Hűű..azt hittem a Hofi viccelt!´
-`Azt hittem én is egy darabig...´"

"És mikor nincs villany?? Este! Hogy lássák, hogy nincs!!"

"Egyébként ez a névtelen feljelentés ez nálunk népi hagyomány. Tudod? Ez a sok szemét tetű...
Tudod? Nem döglöttek meg még mindannyian. Van olyan mocsok aki még most is.. Tudod? Ja! 
Címet tudja.. Papírja van.. Ceruzája van.. Főjelent. Kész! Tudod ez a három már elég indok, nem?"

Kabaré részletek

Nagy H val

Kedves közönség, hölgyeim és uraim, most jut eszembe, még el sem
mondtam azt, hogyan kerültem ezekre a decckákra, ami itt jelenleg
linóleum. Mindegy, lemezen nem látszik.
Szóval, felkerestem Szendrő Józsi bácsit a Fészek klubban, éppen ott a
kerthelyiségben ebédelt. Mondom neki, hogy "Tiszteletem, direktor úr
kérem, szeretnék színész lenni" – Azt mondja: "Most, vagy megvárja míg
lenyelem?" – Mondom: "Hát csak nyugodtan tessék
megebédelni, nem sürgős nekem, persze. Nyugodtan, tessék
csak!" – Aztán fölkeltünk az asztaltól . . . estefelé, és ahogy
megyünk ki a kerthelyiségből Józsi bácsinak ideesett egy
makaróni, ide rá, az ingre. Azt mondja neki a pincér: "Művész
úr kérem, egy makaróni van az ingén!" – "Na és? Ki van fizetve,
nem?!?"
Na, aztán felmentünk az első emeleti előadóterembe, azt mondja Józsi
bácsi: "Na, mutasson valamit!" – " Inkább tessék kérdezni" – "Na, mondjon
valami vidám verset!" – "Khm . . . Ady Endre: Góg és Magóg fia vagyok én"
– "Meg fogok szakadni a röhögéstől!" – Hát, azért én mondtam a verset, ott
tartottam, hogy: "Fülembe forró ólmot öntsetek!" – " Az enyimbe is! Ölég!"
– Abbahagytam – "Éneköljön!" – Éneköltem – "Ölég!" – Abbahagytam –
"Táncoljon!" – Tánco' – "Ölég!" – Abbahagytam – "Idefigyeljen! Magába'
valami mocorog. Ez vagy tehetség, vagy kukac! Maj’ kiderül. Idefigyeljen!
Leviszem magát a debreceni Csokonai Színházhoz. Adok magának 1300
forintot egy hónapra. Ölég?" – Hát, mondom: " Holnapra igen, de mára még
kéne valami" – Azt mondja: " Aztán, hun fog lakni?" – Mondom: " Miért, hát
lak'?" – "Lakás, az nincsen" – Hát, mondom: "Akkor az állomáson, a
váróteremben" – "Ez az! Ilyen színész köll nekem! Ez az! Akkor, akkor a
gázsija 1400!" – Mondom: "Józsi bácsi, hirtelen most miért emelt nekem száz
forintot?" – "Miért? Há', száz forint köll a peronjegyre . . ."
"Aztán mondja csak, hogy híjják?" – Mondom: " Hoffmann Géza" –
"Hoffmann?!? Haaa . . . Mi maga, képkeretező?" – Mondom: "Dehogy vagyok
képkeretező!" – "Na-na! Még lehet . . . Na de, ez a név, ez nem jó!" – "Józsi
bácsi, de idáig . . ." – " Idáig jó volt, most már nem jó!" – "De hát mér'?" –
"Mér'-mér'? 1400 forintért lefoglalja az egész plakátot . . . Valami, valami
rövidebb nevet vegyen föl!" Nahát, akart mindenki segíteni a színháznál, mi
legyen a nevem. Volt egy szakember, aki szintén akart segíteni, nevét nem
mondom meg . . . nincs! Jól van, egy-kettő ismeri . . . Na, szóval azt mondja
nekem, hogy: "Kérlek szépen, legyen a neved mondjuk . . . H-val . . . ööö,
ümm, ööö, ümm, ööö, aaa, ümm, ööö . . . Harmat Géza!" – Azt mondja Józsi
bácsi: "Nem jó! Ez a gyerek, ez parodista akar lenni, nem pedig virágénekes!
Nem jó! Valami, valami más neve legyen!" – Akart segíteni a színház
titkárnője is, aszongya: " Minek itt problémázni ennyit? Vegye fel a felesége
nevét!" – "Ez az! Hogy híjják az asszonyt?" – "Voncsák Margit" – "Nem jó!"
– Mondom: "Józsi bácsi engem a gimnáziumban úgy becéztek . . ." –
" Gimnázium?!? Ó, ne dicsekedjen!" – " Nem, tényleg, engem úgy becéztek,
hogy Hofi, hadd legyek én Hofi!" – "Nem jó!" – "Józsi bácsi, próbálja egymás
után elmondani háromszor-négyszer, hátha megtetszik közben" – Azt
mondja Józsi bácsi: "Hhhö, hhhööö, hhhöööhhö . . . Jól van, rendben van!
Legyen!"
Na, mindjárt elkezdik legépelni a nevemet, két f-fel és ipszilonnal –
Aszongya Józsi bácsi: "Ne ipszilonnal, kezicsókolom, i-vel!" – Krrr . . .
Kivették a papírt a gépből, leírták két f-fel és i-vel – "Ne két f-fel,
kezicsókolom, egy f-fel!" – Krrr . . . Kivették a papírt a gépből, legépelték egy
f-fel és i-vel, és már ideges volt a gépírónő: "Direktor úr, óhajt még valamit?"
– "Hogy a fenébe ne!?! Az elején nagy H-val!!!"

Hofi, 1970.
Első menet – Copyright © 2001. Hungaroton

Futjobb, futmégjobb, futball

Egyszer volt egy Magyarország-Svájc találkozó. Félidő: kettő-
Svájc javára; végeredmény: négy-kettő . . . Svájc, a fenét
mondhat ilyet? Fogadjunk, nem élt még akkor, mert nem mondana
négy-kettő ide, ez a kunszt! Oda, az nem kunszt, az természetes.
kunszt, igen!
Elmesélem, ez hogy volt. Képzeljék el, indul a találkozó
szépen, be van vetve a pálya . . . Igen, fűvel ugye, hogy szép
legyen. Be van rajzolva a közepére egy kör, ott kell gyülekezni.
Na, a fiúk mennek be, közbe’ a kispadon meg üldögélt kint a
Guszti bácsi, Sebes Guszti bácsi, ott ült kint, mennek ki a fiúk
– brillantin, konfettin, szerpentin, minden szépen bedobva –,
elöl megy a Puskás, megállnak ott a közepin. Aszongya Guszti
bácsinak Puskás, hogy: "Guszti bácsi, valami kis pénzt nem lehet kapni? Egy
málnára nem lehet, vagy valami? Az ember itten futkos, aztán csak
kimelegszik. Nem? Nem. Pénz nincs, jól van!" – indul a mérkőzés,
Magyarország-Svájc . . . támadnak a Doxáék . . . egy-null! Aszongya a Puskás:
"Guszti bácsi nézze már, hát ezek berúgják! Hát ember az ilyen, már ne
haragudjál, itt vendégségbe, azt’ vacsora meg minden? Há’ nincs még mindig
pénz? Nincs? Nem lehetne kölcsönkérni valakitől? Nem? Nem. Na, jó!" –
megy tovább a mérkőzés, Doxáék (...) . . . kettő! Aszongya a Grosics a
kapuban: "Nénda! Pedig itt álltam! Hogy ment ez be?!? Én még ilyet nem
láttam!" Na kérem, szünet volt. Második félidő, jönnek ki megint a fiúk a
pályára – új brillantin, új konfettin, minden bedobva –, megint a Puskás:
"Guszti bácsi, nincs még mindig valami kis . . ." – azt mondja a Guszti bácsi:
"Öcsi, . . . van . . . van!" – erre a többieknek mondja a Pusás, hogy: <<füttyszó>>
– intett, hogy mehetünk!
Na kérem, ez az intés a taktikai megbeszélés volt – és mindegyik értette!
Hoppá! Naszóval, amikor az intés elhangzott, akkor azt mondja a Bozsik
Cucu (...), hogy: "Hoppá!" – a labda meg ráragadt oda, a lábára. Hogy
csinálta? Pedig focista, nem értem – na mindegy. Ott a labda a lábán, közben
a Púpos, a Budai, ő volt a szélső, ő meg kint volt a szélén. Szélső hol legyen?
Szélén! Igaz? Keresik, ott van. Ugye? (...) A Púpos kint van a szélén,
aszongya magának így per hecc, hogy: "Még megfázom! Futni kéne . . ." – és
úgy is csinálta. Elindult úgy arra – ki volt neki jelölve az útja krétával, arra
kell futni a vonal mellet egyenesen végig, ami belefér. A labdát nem kell
keresni, neeem, a labda az, az majd jön – a labda az tudja, mit csinál, az nem
üres, abba’ levegő van kérem, levegő! Szóval, a Budai elkezd futni, azt
mondja erre a Bozsik: "Nénda! Ott meg fut valaki, odanézz!" – de nem ám
három méterről vette észre, hogyne . . . a falu túlsó végin volt má’. Aszongya
a Bozsik: "Hát akkor, odarúgom" – ez így ment! Odarúgta, ahova akarta.
Miért – na mindegy. Aszongya a Bozsik: "Púpos, mész! Nesze!" Rúgta a
labdát, labda meg mondta nyitott szemmel, hogy: "Merre van a Budai?" –
Budai fut, jön a labda a Budainak futás közben ide, a lába elé, ide. Nem oda,
tíz méterrel odébb, nem oda húsz méte’, ide elé. Mer’ ide kell. Há’ mér’
menjen máshova, nem igaz? Hülyeség! Ide köll, itt az address, ide jönni, na!
Itt a labda, a Budai előtt fél méter magasan körülbelül, aszongya a Budai a
labdának, hogy: "Ne pattogj!" – és nem pattogott! (…) Budai fut – labdával
gyorsabban, mint labda nélkül – ezt se értem. Megy-megy a vonal mellett,
egyszer csak: "Szűz Máriám!" – árulás történt, képzeljék el! Nem lehet
tovább futni, mert vonal volt így is, meg rá merőlegesen, így is. Aszongya:
"Hűha! Be vagyunk kerítve, nézz oda! (...) Na, mit lehet ilyenkor csinálni?
Beadom . . ." – be is adta. Nem a kapu mögé, nem a félpályára – ez akkor még
nem volt divat, ez valami új dolog, én nem értem –, no beadta a jelhez. Be
volt jelölve, hogy: "ide-köll-a-lab-da" – na, odaadta a jelhez. A jelnél ott
álldogált a Kocsis, az egybenyakú. Igen, a zsiráf, úgy hívták. Na, ott álldogált,
aszongya a Kocsis magának, hogy: "Tí-rá-dá-já-rím . . . Mennyi az idő? Fél öt.
Most kell érkeznie a mentesítő labdának. Na mindegy, fölugrom!" – na
kérem, Kocsis fölugrott . . . Volt neki egy trükkje: mindig körülbelül egy
olyan 30 centivel ment följebb, mint a többiek. Miért? Flancból biztos. Na
mindegy, Kocsis fent van . . . jó idő volt, sütött a Nap, minden a világon. Le
se jött . . . azóta se. Na, jön a beadás, jön a labda . . . Kocsis feje elé, ide . . .
nem a tarkóra, nem a fülire, a hámlokára, ide előre. Aszongya a Kocsis
magának úgy kérdőleg: "Te, Sanyi? Ez a labda?" – rábólintott, hogy: "Az!" –
és gól . . .

Hofi, 1972.
Második menet – Copyright © 2002. Hungaroton

Mér’ kell minket etetni?

Ha már így a kultúránál tartunk, igen magas szinten van nálunk a
népművészet, Önök is tudják. Az emberek imádnak szavalni, imádják a
verseket, ezért ilyen szavalókórusokba tömörülnek, és ott szavalnak. Sokan
vannak, akik szép kis kultúrházakba nem férnek be szavalni, ezért kimennek
a futballpályára, és ott szavalnak, kórusban, igen. Örülök, hogy értjük
egymást már így is. Azért idéznék egy-két kis költeményrészletet, mielőtt
még megjelenik kötve-fűzve, mert szerintem kiadják. A legkedvesebb kis
versikém így hangzik a kórustól, aszongya hogy: "K***a a***d! K***a a***d!
K***a a***d!” – népművészet, ugye? Brávó! A televízió, mint tömegkommunikációs
akármi ezt a kis versikét, hogy: "K***a a***d!” – ezt élő
egyenesben közvetíti. Tudják, miért? Anyák napja nemrég volt, kapják meg!
Persze, ugyanis . . . mert ugye a vállalattól kapnak egy üveg Kinizsit, két
szendvicset – egyik száraz . . . a másik szárazabb –, televíziótól kultúrműsort:
"K***a a***d!” – Brávó! Az a szomorú kérem, hogy a szurkolók lesüllyedtek
a labdarúgás színvonalára. Lent együtt vannak, most egymást hülyítsék!
Kész, világos. Mert aki: "K***a a**” – nem ilyen, hát az már évek óta ki se
jár, ezért nincs néző. Szepesi György mindig mondja, hogy: "Hallgatóink,
nincs néző. Többen jöjjenek ki, többen jöjjenek ki!” – Nincs néző. Mér’,
futball van? Nincs néző . . . Hát, miért pont a néző hiányzik neki? Ugyan . . .
Na, a másik ilyen kis versike, mikor valaki netalántán elesik, akkor mondják,
hogy: "Földet reá! Földet reá!” – aranyos, mi? Tényleg: "Szeressük egymást,
gyerekek!” – Szép! És a másik, amikor ilyen személynek szólóan megy a
versike, mikor mondják a bíró sporttársnak, hogy: "Hülye vagy! Hülye vagy!
Hülye vagy!” – Erre jön a bíró úr: <<füttyszó>> "Ha nem lesz csend . . .” –
finoman mondja, ugye. Nehogy a mélyen tisztelt "K***a a”-t üvöltők
megsértődjenek, ugye mert, hát világos, megvan a jegyük! Azért lehet
"K***a a***”-zni . . . persze, benne van a bilétában. Na, szóval a bíró mondja,
hogy: "Le fogom fújni a mérkőzést!” – De nem fújja ám le. Áh, nem meri,
gyáva! Én egyszer-kétszer lejöttem a színpadról, ő nem fog lejönni. "Hülye
vagy!” – és tovább megy, és akkor még ilyen büszkén fut körbe, és akkor én
vagyok a hülye . . . hát én még ilyet nem láttam! És kérem, ha jól tudom, ezt
a hülyézést körülbelül 35-40 forintért tűri el. Hát, akkor rendben van! Aki
ennyiért eltűri, még többet kéne neki mondani, hát nem?
Na aztán szóval mondom, itt tart a kis páblikum, és utána pedig, a
mérkőzés után etetnek szépen: sajtó, réjdió, minden a világon. Igen, kicsit
most fitogtattam magamat, hogy réjdió. (...) A sajtó és a réjdió, – az előbb
már említém – etető szöveggel mindig így jön a mérkőzés után. Mikor van
kupaszerda, meg kupaszombat . . . Az tudják, mit jelent? Kimennek a stadionba,
aztán a kupával így: "Oiiing!” – Megy a sör, megy a sör! Ezért kupa,
meg a futball miatt. Na, nem érdekes. Szóval, emlékezzenek vissza, volt a
közelmúltban ez a jugoszláv-magyar teljesen barátságos mérkőzés. A jugomagyaron,
ahogy figyeltem, egy dolog volt teljesen felesleges, a labda. Há’ de
nem? Minek?!? Olyan jól megvoltak anélkül is, nem? Kihúztuk a gyufát. Na,
azt mondja utána egy-két szakember, hogy: "Én a mérkőzéssel elégedettek
voltam.” – Hát, ha már a kispadon ülnek, mér’ nem nézik meg, nem? Egyszer
tehetnék tényleg, tehetnék. Na, aztán a sajtó meg másnap reggel jön a
szöveggel (...), hogy: "Ez az! A fiúk mindent megtettek. A küzdőszellem,
meg jujj, meg hű! Meg volt, amelyik már futott is, meg minden!” – Ugyan
már! Mér’ kell minket etetni, ugye miért kell? A réjdióban pedig Szepesi
György egyik csatárunkkal karöltve egy órán keresztül magyarázta, hogy
nekünk a döntetlen Ausztria ellen miért volt jó. Nem volt jó, de megmagyarázták.
A csatárt idézném szó szerint, aszongya: "Az volt a . . . a
. . . amikor a . . . igen, a . . . a Rudi bácsi amikor mondta a Rudi bácsi” – Eddig
tudják követni? Na, jó csak ugye, hogy tudjam mégis . . . aszongya: "Akkor
azért nem győztünk . . akkor az volt a baj, hogy a kapufa . . .” – Most
figyeljenek, most figyeljenek! Most jön a meredek: "Azért nem győztünk,
mert a kapufa az henger alakú volt és nem szögletes” – A riporter mit
mondott: "Így van!” – Ez kérem, azt jelenti lefordítva, hogy futballberkekben
minden vezető a helyén van, mindenki ért hozzá, kapufa a hibás. Az a hülye
akác, az! Hát, ki kéne rúgni, nem? Persze, már ki akarták rúgni, emlékezzenek
vissza, mondta az egyik riporterünk, az egyik körkapcsoláson,
Zalaegerszeg-MTK találkozón, aszongya: "Kedves hallgatóink, a két MTKjátékos
egymást zavarta a kapu elrúgásában” – Még szép, mi? Nem zavarja,
már nincsen kapu. Jajj! Na, meg aztán még mondott valamit a csatár,
aszongya: "Az is volt a baj, hogy a lövésem . . .” – Az az egy. Számoltam, számoltam!
Az az egy: "ha egy arasszal lejjebb megy, akkor nem fölfele pattan,
hanem lefele, és akkor győzünk.” Hát kérem, erről az araszról jut eszembe
. . . Nagyapámtól tudom, aki szabó . . . Igen, elvtársi szabó . . . Jól van, akkor
úri, jól van . . . De finnyásak, de finnyásak! Azért mondtam, hogy elvtársi,
mert így több munkája van. Szóval, én nagyapámtól tudom, hogy ha a szabó
a gomblukat egy arasszal hosszabbra vágja, az már zseb . . .

Hofi, 1973.
Második menet – Copyright © 1973. Hungaroton

Becsület és dicsőség dolga

A brigádom elvállalta a munkát . . . Jajj, nem is mondtam hát . . . Hogyne,
hát brigádban dolgozunk. Bizony ám! Egy tapodtat nem megyünk brigád
nélkül . . . Ja. Ha nem megyünk, akkor brigáddal nem megyünk. De szóval,
brigád nélkül egy lépést se, ja. Hát, ugye brigádban dolgozunk. Ketten
vagyunk a brigádba. Ja, most a létszámstopp miatt duzzadtunk ennyire föl,
de azért ugye épp elgondolkodtam rajta: Azé' egy brigádba azé' kell két
ember. Hát hogyne, hát gondoljon bele, hát, hátha dolgozni kell, ugye? Az
egyiknek, ugye? És akkor még mindig ott a másik, . . . aki majd megkeresi az
egyiket, . . . akinek dolgozni kell, merthogyhát, . . . hogy kinek köll, az se
mindegy, ugye? Ja, a másik a rejtett tartalék a vállalatnál. Ahogy dolgozni
köll, mindjárt rejtőzködik, úgyhogy ja. Hát szóval azért mondom, brigádban
dolgozunk. Hát, a brigádom másik tagja egy színészkollegám, Halász
Lászlónak hívják, hát a franc aki megeszi . . . Van vele gondom, annyi . . . Jajj,
olyan lassú egy, olyan lassú, mint csiga az akácerdőbe, szóval . . . Na, meg
aztán nem lenne baj, de iszik. Illetve tintázik, szóval mindig a tinta, mindig a
tinta . . . Gyerekkorába’ volt neki állítólag valami ilyen írói hajlama, az anyja
meg nem vigyázott rá, aztán nem tudni már hogyan, de lenyelte a tollat . . .
azóta önti utána a tintát . . . Szóval van vele gond, higgyék el, van vele. Na,
de hát mindegy ugye, berakták a brigádomba. Ja, föntrűl . . . berakták. Jól
van modnom, rakják bele, el van intézve, én meg addig majd vállalok KISZvédnökséget.
Persze, én védem a kisz Halászt. Mert olyan kiszike, hát de van
vele gond annyi, hát!
Na, csak egy példa, gondolják el! Múltkor megyek be a kocsmába . . . a
Halász után . . . De rosszindulatúak, nahát! A Halász után mentem egy olyan
két lépéssel. Hát, mentem éppen be első ellenőrnek, a franc fog kinn
fagyoskodni, tudja hogy van . . . Na, megyünk be, hát kettőnknek volt négy
forintja . . . Mér', hát megszaladt, hát van az úgy . . . Ja, akkor vettük fel a
nyereséget . . . két évre . . . Mondom, hogy négy forint volt . . . Könnyű
kiszámolni. Na, szóval megyünk be, mondom a pénztárnál, hogy: "Na,
kezicsókolom! Kérnénk már négy forintból három-hatvanért rumot, negyven
fillérért meg kenyeret" – aszondja a Halász: "Hülye vagy, annyi kenyér
ránkszárad!!!"
Na, csak egy példa, múltkor meg szólnak nekünk, hogy a brigád . . .
menjünk el TSZ-patronálni. Na, mondom akkor, gyerünk! Menjünk TSZpatronálni
. . . önként, . . . ha már szóltak, hát úgy igazán önként! Meg aztán
múltkor is szóltak már egyszer-nyolcszor, aztán vigyázni kell. Igen, mert
olyan könnyen sértődnek a TSZ-ben vigyázni kell, képzeljék. Megmondom,
honnan tudom. Televízióban szilveszterkor megemlítettem, hogy kis hazánk
területén egy-két helyen a kukorica november végén a víz alatt rohadt, ezért
hívták tengerinek. És ezt a rohadó kukoricát néphadseregünk egységei
törték vagy lőtték, a franc tudja. De ők voltak a földeken egyenruhába’. Nem
tudom, asszem Mariska néni is egyenruhát hord már . . . ködvágót . . . Na,
mindegy. Aztán még hozzáfűztem, hogy ha netalántán egyszer nálunk teljes
leszerelés lesz, éhendöglünk az biztos! Na, erre egy illetékes mindjárt
fölszívta a vizet . . . nem a kukorica alól, nem! Bepipult . . . mérges lett, és
éppen valami tévé-adás volt Hajdúcoboszlóról, ott üdült, ott pipult be . . .
nem bírja a pihenést. Na szóval, kikérte magának, hogy: "Hogy szabad
megengedni, hogy ilyesmivel viccöljenek? És ne viccöljenek ezzel és a Hofi
is csak viccöl a kukoricatöréssel, és ne viccöljön! És hogy szabad
megengedni neki, hogy viccöljön ilyesmivel, s akkó' se viccöljön!" – Na,
szeretném az illető szíves figyelmét felhívni arra, hogy amit a televízióban
mondtam, az nem volt vicc. Azonkívül nekem egy illetékes ne sértődjön,
törje a kukoricát! Azé' van . . . a kukorica. (...)
Naszóval, elég az hozzá, elmentünk patronálni a TSZ-be, hát gondolják
el, megérkezünk . . . két-három nap múlva . . . Jajj, most mire kell itten
viháncolni, hát mert voltak szintén patronálni, vagy mi van? Úgy értettem,
hogy megérkeztünk, pont. Új gondolat! Két-három nap múlva . . . nem
ugyanaz, vigyázni kell, az ember hogy fogalmaz, mert aztán olyan könnyen
gubanc van . . . Két-három nap múlva fölfújódott két tehén. Szűz Mária
édesanyám! Úgy égett a pofám, . . . amikor a Halásznál megtalálták a
pumpát. Jajj, mer' mindig az az ital, mindig. Mondom neki, hogy ne igyál, te
szerencsétlen, hát ne igyál már te! Hát nem tudja ám a Halász kérem, hogy
a lét határozza meg a tudatot. Namost, ha megissza a lét, a tudat elmegy!
Nem tudja. Szóval van gondom, higgye el, van gondom.
A múltkor is, szólok neki mint brigádvezető . . . Az, hát én vagyok! Hát,
ki lenne má', ne vicceljen má', úgy választottak . . . Mondtam, hogy én leszek
és kuss! Na, szóval mondom neki így hatalmi szóval, na mondom: "Halász!
Gyerünk dolgozni!" – aszondja, a löket akkor is benne volt szépen, aszondja
erre nekem: "A munka nem az én dolgom . . ." – mondom: "Hanem kié!?!" –
aszondja: "A munka, . . . a munka a becsület és dicsőség dolga . . ."

Hofi, 1976.
Akácos út – Copyright © 1976. Hungaroton

Nem bámulni, nyelni...

Olyan fáradt tudok lenni. Egyszerűen úgy elpilledek valahogyan . . . Ez
az új rendelet miatt van ám, tudom én már . . . Nem tud a szervezetem
átállni. Ja, arra gondolok, hogy nem lehet szeszet kapni. Ja, reggel nyolcig.
Mit? – kilenc – Itt ennyi nő iszik?!? Mindjárt rávágta: „Kilenc! Kilenc! Kilenc!”
– Mintha ettől függne az élete, kilenc! Nahát azért, meg vagyok sértve,
megmondom úgy, ahogy van. Ennyit nem néz ki belőlem, hogy tudom, hogy
kilenc? Hát, már hétkor ott állok sorba. Úgy elgondolkodtam rajta, hogy ha
van nálunk valami, aminek nincs sok értelme, van persze, de mondjuk ez is
püll, ez is püll, egy-egy olyan ez a püll, ez a rendelet, kicsit elhamarkodták
valahogy ezt, ugyanis . . . hát de nem? Az a véleményem, hogy az a melós,
akinek annyi vegyespálinkája nincs otthon, hogy másnap reggel a gyárig elég
legyen, az száradjon ki! Erről van szó, na! Nahát kérem, ugye otthon van
pálinka, a gyárban benn már megint van pálinka, csak útközben kell, hogy
kitartson. A KRESZ miatt. Tudja, hogy van . . . Milyen van benn a gyárban,
milyen van benn a gyárban, na milyen? Ez a magyar vasutas-koktél, ez a
metil-alkohol, na az . . . Azt issza a barom magyar, meg a Nova bort. Igen,
mert rájöttek, hogy ettől lehet a leghamarabb megvakulni. Egyébként nem
baj, ha megvakul, nem érdekes, ugyan már . . . Hát nem? Pálinkát nem
bámulni kell, nyelni! Na, meg amin még idegesítem magamat, egyszerűen az,
hogy az embereknek miért nem mondják meg, hogy miről van szó. Jön a
szöveg, hogy: „Elvtársak, a szesztilalom azért van, mert a munkamorál, meg
a dolgozók, meg a családvédelem, meg előre a béke útján, meg . . .” –
Gyerekek . . . Meg kell mondani, hogy na, elvtársak, azért van szesztilalom,
mert rájöttünk, hogy a legtöbb pénzt így lehet beszedni a pálinkából. Előre!
Kész, ez ilyen egyszerű. Nem hiszi? Na, figyeljen, levezetem! Na. Kocsma
zárva, mert az csúnya dolog. De az ember elmegy tíz méterrel odébb,
mondjuk az ábécé áruházba, vagy a közértig, annyi pálinkát kap, a fülin
folyik ki. Csak a pici az nincsen, mert az kevés, meg olcsó – azt venné a
melós, az nincsen –, van két deci, öt deci, hét deci, egy liter, öt liter:
Szabadság, elvtársak!
Az, minden van. Na, most gondoljon bele . . . Bemegy a melós a boltba,
leveszi a literes üveget a polcról, a literest így . . . Ja, nem is mondtam még,
nem tudom, megfigyelték-e, agitpropék kitalálták azt, hogy a kisebb üveg,
az úgy alulra van téve, úgy az alsó polcokra vannak szépen betéve. Abból
a megfontolásból indultak ki, hogy a dolgozó, az nem hajol meg! Na most
innen föntről a literes üveget leveszi, leissza a fölit, aztán már mehet tovább,
tele van még a keze pálinkával. Ez az új magyar üdítőital lett ez a – nem a
Pepsi, dehogy –, a Deit. De itt meg köll innom, ha akarom, ha nem! Na, most
szépen meghúzza: Nesze neked, cucialista brigádmozgalom! Na, de ilyet,
hogy egyszerűen ne adjanak szeszt kilencig . . . Szóval, ezért jobb a
Szovjetunióban, ott az órát két órával előre tolták. Ott már hétkor kilenc!
Képzelje el . . . Hát, úgy igen, jajj . . .

Hofi, 1978.
Szabhatjuk – Copyright © 2000. Hungaroton

Addig nyújtózkodj...

Ne hülyéskedj most már! Komolytalan népség, pfúj! Ide beülsz röhögni.
És ha megijedtem volna, mi? Te haver, figyelj, képzeld el, képzeld el, itt
lakom bent, nézd meg. Ez egy ilyen elme- gyógy- és intézet. Az, diliház, azaz-
az. Komplett diliház, képzeld, zárt osztályon, gondold el. Komolyan, na,
zárt osztály, én zártam be. Azért, hogy kintről az a sok hülye
nehogy bejöjjön. Ez egy normális diliház, tudod? Itt, ha valaki
el akar valamit rontani, ahhoz pecsétes diliflepni kell.
Ugyanehhez kint, az életben elég egy vezető beosztás
íróasztallal. Tiszta őrültek háza. Te, . . . várjál, mert kuncsaftom
van, várjál! Olyan mérgesen miért nézel rám, mi van?
Egyébként haragudj arra, aki kinevezett! Az elvtárs érzékeny,
nézz oda! (...) Már majdnem élsportoló vagyok, csak még nem
lopok! Na, valaki vágjon már le innen! Kösz szépen . . .
Te képzeld el . . . Haver, figyelj! Képzeld el, előbb próbából
fölakasztottam magam. Hát, valahova kötődni kell tudod, hogy van . . . (...)
Felakasztva himbálództam, mert kurva huzat volt tudod, elütöttem a
tizenkettőt, . . . meg a professzor urat – há' mé' mászkál arra, nem?
Nyakamba tábla is ki volt írva: "Lengő teher alá ne állj!" – Aztán képzeld el,
haver, figyeljél, képzeld el, himbálództam, aszongya a professzor úr nekem,
aszongya: "Mi van, nyolcaska? Száradunk-száradunk?" – "Az Isten fölvitte a
dolgomat" – mondom. Aszongya: "Ugye maga a Napóleon?" – Mondom:
"Anyád, az . . . az . . . az a hernyótalpas, az . . ." – Láttam, a díszszemlén tolta
a csövit, az. Hát, orvos az ilyen, mi? Ilyen hülyeséget mond, orvos ez? Ez
akar engem meggyógyítani, mi? Ilyen hülyeséget . . . mmm . . . mi? Orvos e
. . .? A fra . . . Orvosok is, na . . . Pfuj! Orvosok . . . A sebész, az igen! Az
aszongya: "Levágtam. Tényleg!" – Az igen, az igen. A többi az csak taperolja
az embert. Képezeld el, te gyere, haver! Képzeld el, professzor úr vizsgálta
a hátam és ilyeneket csinált, hogy: <<paskolások>> – Mondtam, hogy: "Ne
kopogtass, nyissál be!" – Hát valaki van otthon mindig. Te képzeld el, gyere,
képzeld el! Professzor úr mondta azt, hogy: "Na, vegyen levegőt!" – de csak
így ám, hogy: "Vegyen levegőt!" – mondom: "Ne kínálgass engem!" – Vegyen
levegőt . . . Franc egye meg az ilyen embert! Vegyen levegőt . . . Akkor nem
szóltál, amikor cukrot kellett volna venni, mi? Vegyen levegőt . . . Kíváncsi
vagyok, majd most január elején szól-e. Mindegy, ha szól, ha nem, én veszek
. . . levegőt, mert más addigra már úgyse lesz . . .
Te képzeld el, gyere haver, képzeld el . . . Még hogy én még Napóleon,
hát ez nem megy a fejembe, nem megy. Nekem teljesen modern betegségem
van, tudod? Ja, teljesen modern betegségem van. Tudod, idegileg akkor
lettem teljesen vegetatív, képzeld el, az idők szavára hallgatva, március 30-
án a fürdőkádat televettem benzinnel . . . Ne vigyorogj, te is televetted! Emlékszem,
a kútnál, a sorban előttem álltál, . . . egy óra múlva meg mögöttem,
na képzeld el, televettem a kádat benzinnel, na az agyam, az mindjárt lelökte
a szíjat, képzeld el, ott a kádban a benzin, gondold el, jajj . . . anyósom meg
leengedte, azt hitte, öblítő! Hogy nem szakad rá a . . . Leengedi a benzint!!!
Úgy sajnáltam, . . . hogy nem gyújtott rá . . . Még hogy én Napóleon, hát ez
nem megy a fejembe, ugye? Hülyeséget mondanak, Napóleon, áh . . .
Te haver, figyeljél, képzeld el, nekem teljesen modern betegségem van,
tudod? Orvosok nem is veszik észre, . . . én meg nem árulom el! Nem
vagyunk olyan jó viszonyban, nem . . . Az orvos sem mondta meg , hogy mit
írt föl, én sem mondom meg, hogy mire használ. Nekem teljesen modern
betegségem van, tudod? Neked elárulom, de nem ám elpofázni valakinek! Én
vagyok a Magyar Népgazdaság. Azért vagyok felakasztva, mert így legalább
úgy látszik, mintha állnék. Nehogy megzavarjon valamelyikőtöket, amin
lógtam, az nem kötél, ez az állami támogatás. Ennek egy hibája van: a testtől
mindig a fejet választja el. Fej nélkül meg nem megy ám! Ha belegebedtek,
akkor sem . . . Azért föl kéne már ébredni, hogy mindig a fejétől büdösödik
a láb . . . ja, a lábfejétől, persze. A másik az jobb mondás, ismered te is biztos
azt, hogy: "Addig nyújtózkodj . . ."
Arany drága bogaram, te komolyan azt hiszed, hogy lesz takaród?
Orvosnak . . . gyorsan orvosnak mutasd meg magad, orvosnak mutasd meg .
. . Nálam is így kezdődött, aztán tele vagyok szövődménnyel már. Úgy kell
mondani, hogy: "Addig nyújtózkodj, . . . amíg kinyúlsz!"

Hofi, 1980.
Te, figyelj haver! – Copyright © 1980. Hungaroton

Füstszűrős sapka...

Az a rész jött a műsorban, képzeld el, amiből sajnos baleset is lett. Olyan
négy méter húsz centi magasból körülbelül minden előadáson a színházban
úgy zuhantam be a színpadra. Amelyikőtök látta, az még emlékszik, legalább
az esésre, ha a többire nem is. Képzeld el, amikor próbáltuk ezt az esést, kijött
a szákszervezet munkavédelmi akárki, aszongya: "Honnan lesz az?" –
hát, mondom: "Onnan, föntrűl!" –, aszongya: "Az magasan van, a szákszervezet
nem engedélyezi!" – akkor ez a lengyel ügy még indult, tudod . . . és nem
tudták még, hogy merre megy – "Saját felelősségemre?" – "Az más, akkor
menjen följebb!" –, mert olyan aranyos volt. Szóval képzeld el, háromszáz alkalommal
mindig úgy zuhantam be a színpadra, semmi gond. Oda volt téve
egy ilyen gumi valami, arra úgy ráestem. Na, Szilveszter előtt két nappal mit
ad Ist’ . . . illetve, hogy-hogy nem elvtársak, képzeld el így, egy olyan fél méterre
a gumi mellé. Gondold el! Uhh . . . Nagy port vertem föl! Hát képzeld
el, engem onnan föntről, úgy páccs leestem! (...) Na, szóval leestem, képzeld
el, nyoma is megvan, nézd meg! Eltörött a vörösborom, látod? Puff! Úgy lejöttem,
mint a MALÉV-gép Prágába.
Úgy lezuhantam, mint az a szobor annak idején . . . Sztá’n melyik szoborra
gondoltál?!? A szemed nem áll jól, tudod!?! Mert én a Pázmány Péter szobrára
gondoltam! Elvtársak . . . Igen, mert ledöntötték! Azt is . . . De rosszak
vagytok, jájj . . . Azért mondtam, hogy azt is, ledöntöttek még egy másik . . .
nem, nem, várjál, nem . . . Összekevertem, várjál, nem . . . Siker megzavar
teljesen . . . Nem, nem, amelyik szoborra én gondoltam, azt nem döntötték
le . . . Azt felrobbantották!!! Ezek a piszkosok, a hétszentségit neki! Felrobbantották
a magyar nép nagy vezérének, hős fiának, Gömbös Gyulának szobrát!
Elvtársak . . . A magyar nép nem felejti el hős fiát, nagy vezérét, Gömbös
Gyulát! Ebben nekünk segít az az okos, coccialista emléktábla. Láttátok?
Nem-e?!? Hát szabad szombaton merre kujtorogtok? Csak az a hülye bevásárlás,
mi? Kenyeret milyet vettél? Szárazat, mi? Az a jó, az má’ kész van. Na,
várjál, elmondom ezt a coccialista emléktáblát. Képzeld el, Erzsébet híd budai
hídfőjénél, a parkban van egy okos, coccialista emléktábla, valami tanácsi
népművelési akármi tetette oda, igaz . . . Hagyjál, majd megnyugszom,
hagyjál . . . Odatették ezt a coccialista emléktáblát, hát sajnos télen nem lehetett
látni, mert eltakarta a hó . . . Nahát, a hónak legalább esze van! Na,
idézem a coccialista tábla szövegét, szó szerint, azt mondja – ha csak rá gondolok
–, na: "Budapesti partizánok felrobbantották Gömbös Gyula fasiszta
miniszterelnök szobrát." – ez van rajta, ja . . . De hogy kik voltak a partizánok,
azokra már a franc se kíváncsi. Hát nekem is úgy tele van velük a púpom!
Mert ők robbantgatnak, ugye? Mire kell emlékezni a coccialista tábla
szövege szerint? Hogy ezen a helyen állt Gömbös Gyula fasiszta miniszterelnök
szobra. Gyula bácsi!!! Nem felejtünk el, amíg élünk!!! Meg amíg ilyen táblát
tesznek ki . . . Jajj, de tényleg gyerekek, hát beszéljük meg, ha már tényleg
itt vagyunk. Hát, miért nem lehet kiírni a táblára a partizánok nevét? Hát
nem voltak olyan sokan . . . ott . . . Mit mondasz? Áh, ne idegesítsél már, de
tényleg, a nevüket miért nem írják ki? Nehogy üldözzék őket, mi? Hát akkor
a személyi számot nem köll odaírni és kész! Egyébként nem tudom, tudode,
Magyarországon a partizánokat központilag irányítva üldözik . . . az
úttörők. Te, ez a sok rohadt kölök, ez megy lakásról lakásra: "Itt a fejem közepe,
előre!" – Keresnek valamilyen újságpapírcsomagot, meg hagyományt –
ez a kettő veszett el állítólag . . . Jajj, gyerekek-gyerekek . . . (...)
Egyébként, amiért ilyen aranyosak vagytok és időztök, ebben a melegben,
hoztam egy viccet ajándékba, Te . . . Húsvétra – "Jövőre" – Jövőre . . .
és a kedvességem az semmi, mi? Belémköt, hogy elkéstem! Belémköt . . .
Nyugodj meg, neked sincs már tojásod, nyugodj meg! Most képzeld . . . Na,
azért a többinek elmondom azért . . . Egyszerű kis vicc, meg fogod hallani,
semmi politika nincsen benne, különben is ismersz, én a műsoromban politikát
soha . . . Hogyne, hogy bevigyenek . . . még egyszer, nem! Viccelünkviccelünk
itt, mi?
Na, szóval. Egy egyszerű kis állatmese: Azt mondja a farkasfiú a rókafiúnak
– de figyeld meg, politika, egy szó nincs benne – azt mondja a farkasfiú
a rókafiúnak, hogy "Te, verjük meg a nyulat!" – "Áh, majd holnap megverjük."
– "De ma verjük meg!" – "De ma mér’ verjük?" – "Ha sapka van rajta,
akkor azér’ verjük meg, ha meg nincs rajta sapka, akkor azér’!" – Odamennek,
páff! Agyba-főbe verik a nyulat. Azt mondja a farkas másnap megint a
rókának: "Te, megin’ verjük meg a nyulat!" – "De tegnap már megvertük." –
"De ma még . . ." – "De ma mér’ verjük meg?" – "Kérünk tőle cigarettát. Ha
ad füstszűrőst, akkor azér’ verjük meg, ha meg ad nem füstszűrőst, akkor
meg azér’!" – Odamentek: "Te, nyúl . . . adj egy cigarettát!" – "Há’ milyet parancsoltok?
Füstszűrőst, vagy nem füstszűrőst?" – "Nézd az anyja szentségit,
megin’ nincs rajta sapka!" – Ugye, hogy semmi politika nincsen benne?
Azért röstellettem volna . . .
Azért engem ez a vicc egy időszakra emlékezgtet. Mesélték, hogy akkor
sok emberen nem volt füstszűrős sapka . . .

Hofi, 1982.
Hús-mentesáru – Copyright © 2002. Hungaroton

Az az igazság...

Ja, ezt elmondom. Ilyet nem hallottál, te . . . Képzeld el, felszabadulás
óta kommunista rádió ilyet még nem mondott . . . Hogy-hogy melyik? Hát,
mennyi van, ne vicceljél! Van a Kossuth, Petőfi az zavaróállomás, hagyjad
már azt, az zavarja a fehér foltot. Hidd el nekem, itt hármat foghatsz:
Kossuthot, Szabad Európát, meg a pofádat. Ezt ne felejtsd el! Szóval, így
kezdte a híreket a Kossuth nagypénteken, emlékezz vissza: "Kedves
hallgatóink! A harangok Rómába mentek." – Na, a szűzmáriáját! Hát már ezer
éve oda járnak, aztán eddig miért nem mondta be a kommunista rádió? Mi
mindent később tudunk meg? A durranás óta már mindent bemondanak.
Van, amit két nappal előtte . . . hátha megtörténik. Szóval képzeld el,
bemondta, hogy a harangok Rómába mentek. Anyósom, az puff, mindjárt
eldobta magát . . . Igaz, löktem is rajta, az igaz . . . Hát, nehogy keményre
essen, hát gondoljál bele, aszongya: "Géza, hallod, ez a nyüves Kossuth rádió
mit mondott, hogy a harangok Rómába mentek. Géza, mi van itt?
Rendszerváltozás, Géza?" – "Mama! Ha ébren van, ne álmodjon! Istenit neki
. . . Nem elég a reumája, mama? Ez a hírek, nem a kívánságműsor, mama!
Bemondták és kész. A harangok Rómába mentek. Na, nyugalom . . . Az
elvtársak kedveskednek az egyháznak . . . hátha odaadja a perselyt." – Mert
tudod, most már az Isten pénze nem elég, te . . . Most már annyira
átmentünk koldusba, hu-hú . . . Olyan vastag a bőr a pofánkon, hogy az
valami . . . Hát, emlékezzél arra a tévéműsorra, a Vitray műsora az, a Telehere
. . . És ahogy nézem, egyre inkább mindenkinek tele lesz. Na most,
amelyikben a pénzt fölajánlotta a múmia, emlékszel rá. Na, tudod. Aszonta:
"Adok még majd hatvanezret, ha megmurdelek." – Anyukám, gyerünk! Hát,
most kell a pénz! Később a Raegen is ad. Nyugalom, mama. Bemondták és
kész, a harangok Rómába mentek. Nyugalom, nem köll idegeskedni, mama.
A csillagok, azok maradnak . . . Na, azért ennek jobban örülhetnél . . . Szóval
mondom, nyugalom, mama. Bemondták, a harangok Rómába mentek. Amíg
ilyet mondanak, nincs baj. Baj majd akkor lesz, amikor azt mondják:
"Elvtársak, azért nincs mit enni, mert böjt van!" – Na, de ilyet, ilyet nem
mondanak . . . Majd jövőre . . . (...)
Erről már sok szó esett, de azért még egyszer! Azt írta az újság, hogy a
Kistex Művelődési Központban külföldi vendégmunkások tömegverekedést
kezdtek – ennyi a hír. Na most, ebből a dolgozó megtudja azt, ami rátartozik:
semmit. Hát nem? Ki verekedett, miért, hogyan, meg semmi. Anyósom, ne
félj, az tudta, hát tudta is a mama: "Te Géza, most jöttem a piacról,
megbeszéltük a verekedést. Képzeld el, izraeli bányászok szétverték a doni
kohászokat." – És először kit vágtak fejbe? A kapitányt . . . Ahogy kell,
rangsor szerint: "Emberek, utánam!" – Puff! – "Akkor előttem!" – Ilyenkor az
a rend, hogy átveszi a nyomozás vezetését az ügyész. Televízióban elmondta
a véleményét, láthattad. Remek volt, na! Így kezdte: "Az az igazság . . . " –
Aszonta anyósom: "Akkor hazudik!" – Azt mondja: "Semmiféle verekedés
nem volt." – Az újság meg azt írta, hogy volt. Aszongya – még valami: "Amíg
a rendőrök nem voltak kint, addig nem volt semmi." – Azt mondja a mama:
"Ez az! A rendőröket nem kell kiengedni! Mert csak balhé van!" – Még
idézem, még nincs vége, azt mondja az ügyész: "Egyébként nem is igazi
szüreti bál az, ahol nincs egy-két verekedés" – "] csak tudja! Nézd, milyen
ferde a feje!" – Na most, gyerekek, semmi nem volt, én mindent elhiszek,
semmi nem volt, én már olyan régen lakom itt, én mindent elhiszek. Csak
akkor miért van kórházban tizennyolc rendőr, miért nem negyven néger, na?
Anyósom tudja, ne félj: "Te Géza, a rendőrök a négereket nem vették észre,
mert a verekedés este volt." – Vagy szegény rendőrök nem is mernek
semmit se csinálni, mert – hogy mondjam csak –, szóval mi nem mellettük
állunk. Szegénykének, hát el kell tűrnie mindezt, aztán még felelősségre is
vonják, ha intézkedik.
Hát, most a Kék fény legutolsó adása, két méteres rendőr: "Hát,
mondtam neki, hogy álljon meg, az meg csak futott . . ." – egy ilyen büdös
lábú diszkópatkány – "Aztán nem állt meg, azt az orrom elé rúgott, akkor
aztán megint mondtam neki, hogy álljon meg, aztán csak futottunk. Na,
aztán megint mondtam neki, hogy álljon meg, mert mindketten kezdünk
fáradni. Nem állt meg, hanem elővette azt a láncos botot, aztán gyütt nekem.
Na, akkor elővettem a pisztolyomat, aztán figyelmeztetőleg a levegőbe
lőttem. Megijedtünk mind a ketten, az biztos, de az meg csak nem állt meg.
Na mondom, akkor a másik figyelmeztető lövést, hogy nehogy tovább fussak,
a lábam elé lőttem . . . a hüvelyujjamon azóta nincsen köröm. Majd aztán
amikor csak gyütt nekem, akkor céloztam, aztán rálőttem." – Na! Én nem
értek hozzá, de hátha egy picit. Ezt máskor úgy kell csinálni, ha ez a tetű jön
szembe a rendőrrel – ha én lennék mondjuk a rendőr –, így szembe: Puff!
Aztán a levegőbe kettőt . . . A szakértő döntse el, hogy melyiket lőttem
először!

Hofi, 1987.
Hofélia – Copyright © 1999. Hungaroton

Egyéb

"Az igazságból elveszett az i."

Külső Linkek

Hofi Géza

Hofi Géza

From Fallia

Revision as of 21:19, 14 April 2006

Contents

Hofiról

Idézetek

Akácos Út...

Hús-Mentesárú

Kabaré részletek

Nagy H val

Futjobb, futmégjobb, futball

Mér’ kell minket etetni?

Becsület és dicsőség dolga

Nem bámulni, nyelni...

Addig nyújtózkodj...

Füstszűrős sapka...

Az az igazság...

Egyéb

Külső Linkek

Views

Personal tools

Navigation

Search

EditThis.info tools

Toolbox

Other sites