Kultúra és művészet-rovat
From Fallia
Dátum: 2001.01.17
Kultúra és művészet-rovat
---------------------------
Ezt a filet azért nyitottam, hogy mindenki beírhassa kedvenc verseit, és
minden egyéb dolgot, ami a művészetekkel kapcsolatos, esetleg magyar órán
hallott róla. Ha valakinek van kedve, akkor akár nagyregényeket is begépelhet.
Tudom, hogy ti utáljátok az irodalmat, de szerintem ti sem (mert én nem) a
műveket utáljátok, hanem azt, hogy olyanokat kell megtanulni, amit mások gon-
dolnak róla. Mert az én véleményem az, hogy az egyik legszebb dolog a versek
olvasása és elgondolkodás azon, hogy mit is akar a költő kifejezni. És szerin-
tem kipróbálhatnátok ti is, hogy elolvastok egy verset, amelyiknek a címe szim-
patikus vagy ahol kinyitjátok a szöveggyűjteményt, és meglátjátok -szerintem
legalábbis-, hogy mindenki talál benne magának való mondanivalót, és olyat, ami
szerinte is igaz, bár az is igaz, hogy ehhez egy vers nem elég, mert lehet,
hogy pont az a vers nem jön be nálatok! Hisz nekem sem minden vers tetszik!
Például Petőfi nálam nagyon nincs ott a topon! Viszont Ady és József Attila meg
a királyok! Szóval, nem akarlak benneteket mindenféle szerintetek szentség-
törésnek számító irodalomimádatra, mert az irodalmat én is rühellem -pontosab-
ban azt az irodalmat, amit suliban tanítanak-, de mondjuk nekem sokat használ,
hogy néha leülök, és beleolvasok egy verseskötetbe. Mert szerintem az ember
fejlődését is valamilyen szinten befolyásolja a dolog, és azt hiszem, főleg
pozitív irányba. De ezt nem kötelező, aki alpári paraszt akar maradni, ám
legyen! Nem erőszak a disznótor! De ezzel nem akarom leszólni azt, aki nem
olvas, nem érdekelhet mindenkit minden ugyanúgy, de azt hiszem, valamennyi
versismeretre is szükség van az életben. Ha másért nem, akkor azért, mert mint
azt már mondtam, sok vers tartalmaz nagy igazságokat...
ADY ENDRE - A föl-földobott kő
Föl-földobott kő, földedre hullva, Tied vagyok én nagy haragomban,
Kicsi országom, újra meg újra Nagy hűtlenségben, szerelmes gondban
Hazajön a fiad. Szomorúan magyar.
Messze tornyokat látogat sorba, Föl-fölhajtott kő, bús akaratlan,
Szédül, elbusong s lehull a porba, Kicsi országom, példás alakban
Amelyből vétetett. Te orcádra ütök.
Mindig elvágyik, s nem menekülhet, És, jaj, hiába, mindenha szándék,
Magyar vágyakkal, melyek elülnek Százszor földobnál, én visszaszállnék
S fölhorgadnak megint. Százszor is, végül is.
ADY ENDRE - Krónikás ének 1918-ból
Iszonyú dolgok mostan történűlnek,
Népek népekkel egymás ellen gyűlnek,
Bűnösök és jók egyként keserűlnek
S ember hitei kivált meggyöngűlnek.
Ember hajléki már rég nem épűlnek,
Szívek, tűzhelyek, agyak de sérűlnek,
Kik olvasandják ezt, majd elképűlnek,
Ha ő szivükben hív érzések fűlnek.
Jaj, hogy szép álmok ígyen elszörnyűlnek,
Jaj, hogy mindenek igába görnyűlnek,
Jaj, hogy itt most már nem is lelkesűlnek
S mégis idegen pokol lángján sűlnek.
Itt most vér-folyók partból kitérűlnek,
Itt most már minden leendők gyérűlnek,
Itt régi átkok mélyesre mélyűlnek:
Jaj, mik készűlnek, jaj, mik is készűlnek?
Hegedűs fickók többet hegedűlnek,
Olcsó cécókon ezerek vegyűlnek,
Rút zsivány-arcok ékesre derűlnek
S ijjedt szelídek szökve menekűlnek.
Lámpás, szép fejek sután megszédűlnek,
Emberségesek igen megréműlnek,
Ifjak, kik voltak, hoppra megvénűlnek,
S a Föld lakói dög-halmokba dűlnek.
Bús kedvű anyák keservesen szűlnek,
Labdázó fiúk halálba merűlnek,
Ős, szép kemencék sorjukba elhűlnek
S kedvelt szűzeink uccára kerűlnek.
S szegény emberek mégsem csömörűlnek,
Buták, fáradtak és néha örűlnek,
Szegény emberek mindent kitörűlnek
Emlékeikből, mert csak ölnek, ölnek.
Szegény emberek ölnek és csak ölnek
S láz-álmaikban boldogan békűlnek.
S reggelre kelvén megint megdühűlnek,
Kárhoznak, halnak, vadakká törpűlnek.
Halál-mezőkön bitófák épűlnek,
Nagy tetejükre kövér varjak űlnek,
Unják a hullát, el- s vissza-röpűlnek,
De az emberek meg nem csömörűlnek.
ADY ENDRE - Üdvözlet a győzőnek
Ne tapossatok rajta nagyon, Tompán zúgnak a kaszárnyáink,
Ne tiporjatok rajta nagyon, Óh, mennyi vérrel emlékezők,
Vér-vesztes, szegény, szép szivünkön, Óh, szörnyű, gyászoló kripták,
Ki, íme, száguldani akar. Ravatal előttetek, ravatal.
Bal-jóslatú, bús nép a magyar, Mi voltunk a földnek bolondja,
Forradalomban élt s ránk-hozták Elhasznált, szegény magyarok,
Gyógyítónak a Háborút, a Rémet És most jöjjetek, győztesek:
Sírjukban is megátkozott gazok. Üdvözlet a győzőnek.
ADY ENDRE - Sem utódja, sem boldog őse ...
Sem utódja, sem boldog őse, De, jaj, nem tudok így maradni,
Sem rokona, sem ismerőse Szeretném magam megmutatni,
Nem vagyok senkinek, Hogy látva lássanak,
Nem vagyok senkinek. Hogy látva lássanak.
Vagyok, mint minden ember: fenség, Ezért minden: önkínzás, ének:
Észak-fok, titok, idegenség, Szeretném, hogy szeretnének,
Lidérces, messze fény, S lennék valakié,
Lidérces, messze fény. Lennék valakié.
ADY ENDRE - Álmom: az Isten
Batyum: a legsúlyosabb Nincsen, Vele szeretnék találkozni,
Utam: a nagy Nihil, a Semmi, Az álmommal, nagy bolond hitben
A sorsom: menni, menni, menni, S csak ennyit szólni: Isten, Isten
S az álmom: az Isten. S újból imádkozni.
Nem bírom már harcom vitézül,
Megtelek Isten-szerelemmel,
Szeret kibékülni az ember,
Mikor halni készül.
ADY ENDRE - Lédával a bálban
Sikolt a zene, tornyosul, omlik, "Kik ezek?" S mi bús csöndben belépünk.
Parfümös, boldog, forró, ifjú pára, Halál-arcunk sötét fátyollal óvjuk
S a rózsakoszorús ifjak, leányok S hervadt, régi rózsa-koszoruinkat
Rettenve néznek egy fekete párra. A víg teremben némán szerte-szórjuk.
Elhal a zene s a víg teremben
Téli szél zúg s elalusznak a lángok.
Mi táncba kezdünk és sírva, dideregve
Rebbennek szét a boldog mátka-párok.
ADY ENDRE - A Halál rokona
Én a Halál rokona vagyok, Szeretem az elutazókat,
Szeretem a tűnő szerelmet, Sírókat és fölébredőket,
Szeretem megcsókolni azt, S dér-esős, hideg hajnalon
Aki elmegy. A mezőket.
Szeretem a beteg rózsákat, Szeretem a fáradt lemondást,
Hervadva ha vágynak, a nőket, Könnyetlen sírást és a békét,
A sugaras, a bánatos Bölcsek, poéták, betegek
Ősz-időket. Menedékét.
Szeretem a szomorú órák Szeretem azt, aki csalódott,
Kisértetes, intő hívását, Aki rokkant, aki megállott,
A Nagy Halál, a szent Halál Aki nem hisz, aki borus:
Játszi mását. A világot.
Én a Halál rokona vagyok,
Szeretem a tűnő szerelmet,
Szeretem megcsókolni azt,
Aki elmegy.
--------------------------------------------------------------Temü, 2000.10.02.
SZABÓ LŐRINC - Dsuang Dszi álma
Kétezer évvel ezelőtt Dsuang Dszi,
a mester, egy lepkére mutatott.
- Álmomban - mondta - ez a lepke voltam
és most egy kicsit zavarban vagyok.
- Lepke, - mesélte, - igen, lepke voltam,
s a lepke vigan táncolt a napon,
és nem is sejtette, hogy ő Dsuang Dszi...
És felébredtem... És most nem tudom,
most nem tudom, - folytatta eltünődve,-
mi az igazság, melyik lehetek:
hogy Dsuang Dszi álmodta-e a lepkét
vagy a lepke álmodik engemet? -
Én jót nevettem: - Ne tréfálj, Dsuang Dszi!
Ki volnál? Te vagy: Dsuang Dszi! Te hát! -
Ő mosolygott: - Az álombeli lepke
épp igy hitte a maga igazát! -
Ő mosolygott, én vállat vontam. Aztán
valami mégis megborzongatott,
kétezer évig töprengtem azóta,
de egyre bizonytalanabb vagyok,
és most már azt hiszem, hogy nincs igazság,
már azt, hogy minden kép és költemény,
azt, hogy Dsuang Dszi álmodja a lepkét,
a lepke őt és mindhármukat én.
1935
--------------------------------------------------------------crusader, 2000.10.20.
%Ákos: Keresem az utam (részlet)%
Ezer meg ezer éve keresem az utam
Néha keresem a bajt
És keresem azt, aki engem akart
Akinek engem küldött, akit nekem szánt az ég
Tudom, hogy vár még rám
A Holdnak tán a túloldalán
Ő az, aki beszél bennem
Érthetetlen angyal nyelven
Ezer meg ezer éve keresem az utam
Néha keresem a bajt
És keresem azt, aki engem akart
Akinek engem küldött, akit nekem szánt az ég
------------------------------------------Attosz, az optimista. 2000. 10. 24.
RANDNÓTI MIKLÓS - Nem tudhatom
Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály;
annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,
de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát,
az gyárat lát a látcsőn és szátóföldeket,
míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,
erdőt, füttyös gyümölcsöst, szöllőt és sírokat,
a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,
s mi föntről pusztítandó vasút vagy gyárüzem,
az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,
piros zászló kezében, körötte sok gyerek,
s a gyárak udvarában komondor hempereg;
és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,
s az iskolába menvén, a járda peremén,
hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,
ím itt e kő, de föntről e kő se látható,
nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.
Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.
Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.
/1944. január 17./
RANDNÓTI MIKLÓS - Töredék
Oly korban éltem én e földön,
mikor az ember úgy elaljasult,
hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra,
s míg balhitekben hitt s tajtékzott téveteg,
befonták életét vad kényszerképzetek.
Oly korban éltem én e földön,
mikor besúgni érdem volt s a gyilkos,
az áruló, a rabló volt a hős, -
s ki néma volt netán s csak lelkesedni rest,
már azt is gyűlölték, akár a pestisest.
Oly korban éltem én e földön,
mikor ki szót emelt, az bujhatott,
s rághatta szégyenében ökleit, -
az ország megvadult, s egy rémes végzeten
vigyorgott vértől és mocsoktól részegen.
Oly korban éltem én e földön,
mikor gyermeknek átok volt az anyja,
s az asszony boldog volt, ha elvetélt,
az élő írigylé a férges síri holtat,
míg habzott asztalán a sűrü méregoldat.
..............
Oly korban éltem én e földön,
mikor a költő is csak hallgatott,
és várta, hogy talán megszólal ujra -
mert méltó átkot itt úgysem mondhatna más, -
a rettentő szavak tudósa, Ésaiás.
...................
/1944 május 19./
PETŐFI SÁNDOR - Szerelem és bor
/részlet/
Azt mondom, a mit mindig mondok: Járjunk a szerelem kertében,
Ne háborgassanak a gondok, Virág ott nyílik minden lépten;
Ne háborgassanak bennünket! Ha meg talál tüskéje szúrni:
Legyen vidámság tréfa, nesz; Illatja gyógyulást szerez.
Ifjak vagyunk, és ifjuságunk Szeressünk! mert erőnk, szeretni,
Idő jártával oda lesz. Idő jártával oda lesz.
/1844/
----------------------------------------------------------LLuciano 2000.10.28.
Paul Verlaine : Álmodom egy nőről
Álmodom egy nőről, akit nem ismerek,
forró és különös, áldott, nagy látomás,
aki sohasem egy s aki sohase más,
aki engem megért, aki engem szeret.
Mert ő megért. Neki, óh jaj, csupán neki,
bús, áttetsző szivem többé már nem talány,
sápadt homlokomnak verejték-patakán
frissítve omolnak az ő szent könnyei.
Barna, szőke, vörös? Óh, nem tudom én, nem.
A neve? Emlékszem: lágyan zendül, mélyen,
mint kedveseinké ott lenn, a sírba, lenn.
Nézése hallgatag szobrokénak mása,
szava messziről jön, komoly, bús, fénytelen!
mint elnémult drága szavak suhanása.
-----------------------------------------------------Kivi 2000 10 09----------
-------------------------------------------------------------------------------
József Attila - Tiszta szívvel
Nincsen apám, se anyám, Hogyha nem kell senkinek,
se istenem, se hazám, hát az ördög veszi meg.
se bölcsőm, se szemfedőm, Tiszta szívvel betörök,
se csókom, se szeretőm. ha kell, embert is ölök.
Harmadnapja nem eszek, Elfognak és felkötnek,
Se sokat, se keveset. áldott földdel elfödnek
Húsz esztendőm hatalom, s halált hozó fű terem
húsz esztendőm eladom. gyönyörűszép szívemen.
József Attila - A bőr alatt halovány árnyék
Egy átlátszó oroszlán él fekete falak között,
szívemben kivasalt ruhát hordok amikor megszólítlak
nem szabad hogy rád gondoljak munkám kell elvégeznem,
te táncolsz,
nincsen betevő kenyerem és még sokáig fogok élni,
5 hete, hogy nem tudom mi van veled
az idő elrohant vérvörös falábakon
az utak összebújnak a hó alatt,
nem tudom, hogy szerethet-e téged az ember?
néma négerek sakkoznak régen elcsendült szavaidért.
József Attila - Klárisok
Klárisok a nyakadon, Szoknyás lábad mozgása
békafejek a tavon. harangnyelvek ingása,
Báránygané, folyóvízben
Bárányganéj a havon. két jegenye hajlása.
Rózsa a holdudvaron, Szoknyás lábad mozgása
aranyöv derekadon. harangnyelvek kongása,
Kenderkötél, folyóvízben
Kenderkötél nyakamon. néma lombok hullása.
József Attila - Medáliák
/Részlet/
11
Huszonhárom király sétál, Huszonhárom kölyök császkál,
jáspiskorona fejükben, csámpás sityak fejükben,
sárgadinnyét edegélnek, görögdinnyét szürcsölőznek,
új hold süt a balkezükben. új nap lángol jobbkezükben.
----2k.11.10.----------------------------------------------------------Temü----
SZABó LŐRINC - Különbéke
Ha tudtam volna régen, amit s hogy az ész az érdek rimája,
ma már tudok, és hogy magát
ha tudtam volna, hogy az élet sugaras hőssé a bitang is
milyen mocsok, hogy költi át,
nem fütyörésznék most az uccán s ha van is, kézen-közön elvész
ilyen vigan: az ideál,
valószínűleg felkötöttem és hogy nem hozhat egyetértést,
volna magam. csak a halál, -
Régen, mint az álmok tékozló s mert mindez mégcsak nem is aljas,
más fiai, nem szomorú,
azt hittem, lehet a világon s minden dolog apja valóban
segíteni, a háború:
azt hittem, szép szó vagy erőszak úgy nézem, elszánt nyugalommal,
ér valamit az életet,
s az élet, ha sokan akarjuk, mint reménytelen lepratábort
megváltozik. vagy harcteret.
Minden szörnyűbb, mint hittem akkor, Ha egyszerre tudok meg mindent,
fiatalon, hogy itt mi van,
de, hálistennek, egyre csökken egész biztosan felköttem
az undorom, volna magam.
egyre jobban bírom az évek De valamit a sors, úgy látszik,
förtelmeit akart velem:
és az idő és a közöny már megmutatott mindent, de lassan,
fertőtlenít. türelmesen:
Mert fátylát sorra dobta minden, különbékét ezért kötöttem
egymásután, a semmivel,
s harminchárom évem ma átlát ezért van, hogy csinálom, amit
minden szitán: csinálni kell,
látom, sokkal több a mocsok, mint ezért becsülök úgy egy-egy jó
az ifjukor pillanatot,
sejteni bírta volna bennem ezért van, hogy a háborúban
valamikor, verset írok
látom, milyen rútúl becsapják s a leprások közt fütyörészek
a baleket, és nevetek
s a balek azért baelk, mert s egyre jobban kezdem szeretni
mást nem tehet, a gyerekeket.
/1933/
------------------------------------------------------------------LLuciano
RADNóTI MIKLóS - Vergődés
Borongós, bús őszi nap...
Megvan már a hangulat,
De a rímek nem gördülnek,
És a témák szétröpülnek...
Összefogni őket lüktető agyam
Már nem bírja sehogyan...
Papirt, tollat félrevágom,
A helyemet nem találom
S lenézem magamat,
Tépázom a hajamat...
/1926/
2001.01.07.-------------------------------------------------------LLuciano
JóZSEF ATTILA - Cipő
Költő vett föl, pici lábán Ne tartott vón ilyen árra,
egy ilyen tapos, vetett volna ki
két megtörött, szelid orcám Észak homályló havára
azért bánatos. dérrel porlani,
Fény deszkázhat, ég füstölhet. vagy Dél izzadt erdejében
Lekvár lesz a sár? tigris tépne szét,
Neki mindegy. Füzőből meg vagy gyik fülelné belőlem
kanócot csinál. az éj gyors neszét,
Sziszeghetek, ügyet se vet vagy egy éjjel hordanának
rám, a marcona. szét a termeszek, - -
Kiadhatom a lelkemet, - vagy tengeri zöld homálynak,
ennek nincs hona. ahol elleszek
S ha szivemet künn az uccán virágállatok közt csendben,
elébe teszem, mint cipő-virág,
elpirul ugyan, de aztán míg belepnek puha testtel
döfköd mérgesen. iszamos csigák.
Nyelvem néha rája öltöm; Oh, sudarán fa lombjának,
visszanéz csunyán szagolna maki,
s ő is, az én morcos költőm vagy egy mocsári gólyának
nyelvét ölti rám. vetett volna ki!
Volt fényes és szép életem. Az is befüzne kigyóval,
Hordott egy huszár szállana velem,
s váltogatott, a hűtlen. lassút lépne s állva tollal
Ennek vége már. fedné egy felem.
Rab vagyok a költő lábán,
két éve tapos,
két megtörött, szelid orcám
azért bánatos.
/1932/
2001.01.17.-------------------------------------------------------LLuciano
