Beszólás.ok
From Fallia
Dátum: 1999.10.20
TANÁRSZÖVEG ------------- - Lassan olyan leszek már köztetek, mint szegény egykor volt professzorom, aki Á-t gondolt, B-t mondott és C-t értett, pedig D volt a helyes. - Nem tetszem nektek? Pedig legalább olyan szép vagyok, mint amilyen okosak ti. - Ajaj, gyerekek! Otthon hagytam az irodalmi felszerelésem. Írjatok be egy fekete pontot! Ugye, ez még nem az ötödik? - Nekem nem volt ilyen jó tanárom, mint nektek! - Amikor én még diák voltam, tiszteltük a tanárainkat. Nekünk még volt kitől tanulni. - Isten útjai kifürkészhetetlenek. Pláne az enyémek. - Gyerekek, a tanár is ember néha. Néha-néha. - Csináltattam IQ-tesztet. Szerencsére negatív lett. - Ha egy olyan tanárt kerestek, aki megértő, igazságos, kedves, határozott, segítőkész, gyerekszerető, akkor váltsatok mozijegyet! - A jó tanár-diák kapcsolat buktatás utáni fennmaradásának legfőbb jellegzetes- sége, hogy nem létezik. - Én csak tanár vagyok, de fogsz te még emberekkel is találkozni! - Nekem vizsgálták EEG-vel az agyhullámaimat, de semmit sem találtak. - Sajnos a két féltekém nem egyenértékű. - Nagyon örülök, hogy ilyen jókat feltételeztek rólam, de azért ennyire rendes mégsem vagyok. - Te arcátlan, lusta gazember, ha még egyszer elkésel az órámról, összeszidlak! - Neked van valami papírod arról, hogy normális vagy? - Aki tudja, ki volt Einstein, annak jó a memóriája. Aki ismeri fő művét, az tanult ember. Aki érti is, annak esze van. - Tudom, fiam, hogy a te lidérces álmaidban én kísértek. Vígasztaljon az a tu- dat, hogy az enyéimben viszont te. - Én eltűröm, hogy valaki szemtelen legyen, de ahhoz már nagyon kell tudni. - Ha azt hiszitek, hogy annyit tudtok, mint én, akkor nagy marhák vagytok! - Ha hittanórán azt halljátok, hogy Jézus él, akkor sem kell félni, húsvéti szünet mindig lesz. - Egyszerre csak egy ember vitatkozzon! - Hiába gondolsz merészet és nagyot, attól még gyáva és kicsi maradsz. - A nevedre nem emlékszem, de a modorod ismerős! - Akinek a nevét mondom, jön az ellenőrzőjévelm és kap egy autogrammot, fölötte egy kis szöveggel. - Olyanok akartok lenni, mint a tanárok? Hát hiányzik belőletek az önbecsülés? - Bezzeg a mi időnkben! Nem a TV-t meg a videót néztük 10-11 óráig, hanem hamar ágyba bújtunk, és mindenfélét csináltunk. - Lányok, ugye tudjátok, hogy az elővigyázatlan nőket anyáknak hívják? - Nyugodtan álljatok fel és mondjátok el a véleményeteket arról, hogy hogyan tanítok. Persze nem biztos, hogy le is ülhettek majd. Az első öt önkéntes fe- lelhet az egész éves anyagból... - Nincs kötelező, itt muszáj van! - Szörnyű egy társaság vagytok! Ha választanom kéne a karóba húzás és köztetek, isten bizony megnézném magamnak azt a karót! - Csend legyen! Vagy csak én beszélek kórusban? - Eszküszöm, gyerekek, én már szavakt sem találok, pedig valaha elég jó szó- kincsem volt! - Csend legyen, mert olyat mondok, hogy dolgozat lesz belőle! - Két dolgot nem szeretek: ha hazudtok, ha nem készültök, ha nem figyeltek, ha puskáztok... és még folytathatnám! - Fiam, telefonod van az utolsó padból! Nézz már hátra, mert egyre vörösebb a feje a sziszegéstől! - Fiam, ne üvöltözz át a termen! Írd le egy papírra, majd én odaviszem neki! - Aki belekiabál az órába, az ad nekekm egy ötforintost, ide le az asztalomra! Én pedig meggazdagodom belőle, és mind eliszom! - Mihály, téged példaképül kellene állítani a miskolci gyors elé! - Csönd legyen! Csak ultrahangokat adjatok ki, mint a denevérek! - Tudom, hogy meleg van a teremben, de semmi sistergés, husikáim! - Mire bejövök, szeretném, ha mindenki a helyén ülne és várná az Igét! - Nyisd ki végre azt a két lokátort, amely közé beszorult a fejed! - Normális ember nem bírná ki veletek! - Vigyázz, mert orrba váglak, mint vasorrú bábát a mágneses seprűnyél! - Az ingyom-bingyom tálibernek olyan a csengése, mint amikor a kisnyulacska csengővel bemegy az erdőbe. - Az iskola olyan, mint a kezdő biciklizőnek a biciklizés. Nem tudja, miért van, csak azt, hogy állandóan taposni kell, és sosem szabad bukni. - Olyanok vagytok, mint az, aki meg akarja nyerni a maratonit, de cipőfűzés közben elájul! - Olyanok vagytok, mint a szomszédom, akinek mondtam, hogy három teherautó ha- mut vittek el, amikor leégett a lakásom, és ő megkérdezte: Miért, költöztök? - Tolerancia, emberség... -hogy gyűlölöm ezeket a szavakat! - Mit kiabálsz, nem értem hozzád... kézzel! - Fiacskám, én kilógatlak az ablakon, de megnyugodhatsz, csak egy icike-picike pillanatra engedlek el! - Síkidomot csinálok a lábadból, ha nem húzod magad alá! - Ha nem hagyod abba a beszélgetést, úgy fejbe váglak a hangvillámmal, hogy egy hétig csak az Á hangot fogod ordítani! - Vigyázz azzal a puskával, fiam, mindjárt hasba lövöd magad! - Felőlem puskázhatsz, de számíts rá, hogy amikor meglátom, abban a pillanatban észre is vettem! - Ha még egyszer súgsz, kisfiam, beírom neked az ötöst! - Tudom, miért nem tanultok! Hogy ne legyen miből felejtenetek. - Ha lelassítok és nagybetűvel mondom, akkor az a rész fontos. - Emlékezzetek csak vissza! Jaj, dehogy is, mit kérek én tőletek?! - Mi nem vagyunk lemaradva, csak máshol járunk. - 48 és 54 között nincs érintkezés Nyugat és Kelet között, ez a hidegháború, mint mikor a hűtőben mirelitcsirkék harcolnak. - Céljuk a szemben álló politikai erők kiszorítása, feldarabolása, de nem egy- enként, baltával a tagokat, hanem humánusabban. - Azért jó Afrikába utazni, mert ott megeheted azt is, amit otthon csak állat- kertben látsz. - Minden gomba ehető. Egyszer. - A céh az, amikor végigcsinálsz egy cipőt. - Akinek van 217 oldala a tankönyvében, az sokoldalú. - Szép, reprezentatív kísérlet lesz! A gyengébb idegzetűek kapaszkodjanak meg! - Amikor Radnóti 1909-től 1944-ig tartó életében meghalt... - Azért azt tudom, hogy mit kéne tudni! - Már a csillagászok is belátták, hogy annyira kör, hogy éppen hogy ellipszis. - Mátyás király pedig elvette ezt a szép nőt, és az esküvő után... Ne gondol- jatok semmi rosszra! Nem rossz az! - Ha nem tudnátok, tanulni olvasással lehet. Az olvasás pedig a könyv nevezetű tárggyal kapcsolatos. - A tanításban az a legrosszabb, hogy nem csak a diákok nézik hülyének a ta- nárt, hanem a tanár is a diákokat. - Nem lehet elolvasni, amit a táblára írtam? Tényleg nem! - Liszt végigzongorázta egész Európát. És a nők gerincét is. - Ha valamilyen tételt nem találtok, nyugodtan kérdezzétek meg, és ha éppen eszembe jut, elmondom. - A szemnek természetes inger a fény, de ha én szemközt vágom a Mónikát, akkor arra is reagál, mint fizikai ingerre. Csillagokat fog látni. - Tehát a nukleofil szubsztitúció a reakció... most melyik szót nem értitek? - Ez a tankönyvekben így van leírva, és kivételesen igaz is. - Ha a centrifugában ülök, arra törekszem, hogy ne csapódjak a falnak. - Kisújszállás olyan lapos, hogy ha rosszul szántanak, azt a nép már hegynek nézi. - A fáraó a múmia alapanyaga. - És most egy piromániás dal: Megrakják a tüzet... - A spártaiak gyermeknevelését három dolog jellemezte: kőbölcső, kőpelenka, kő- cumi. - Ki mondta, hogy az ősember a sündisznót fésűnek használta? - Ezt a kísérletet csak azért csinálom meg, hogy nektek soha ne jusson eszetek- be, mert még felrobbantjátok vele az iskolát. - A mondat végén vagy pont, vagy vessző álljon! - Ne javíts ki, nem vagyok én dolgozat! - Egyik szemével, másikkal engem, harmadikkal a billentyűzetet, negyedikkel meg a saját képernyőjét. - Még egyszer elmondom, hátha valaki megérti. - Tudjátok, hogy Ady elrejtőzött az egyik tankönyvben? Olvassátok végig, és a megtaláló jutalomban részesül! - Ha állatorvos akarsz lenni, akkor si tudnod kell, hogy a mohácsi vész nem egy tájjellegű sertéspestis! - Azért nagy öröm ám olyasmit is mondani, amit megértetek! - Szóval Tehát Széchenyi azt mondta... Ki volt az a mocskos disznó, aki megint diót rakott a széklábam alá? - A III. Richárd tragédia. Főképp, ha mint kötelező irodalmat érettségi előtt nem olvassátok el. - A bab vese alakú, a vese pedig bab alakú. De azért ne gondoljátok, hogy a fu- tóbab azonos a vándorvesével! - Előbb szeressetek meg tanulni, aztán tanuljatok meg szeretni! - Csinált már valaki elektromos töltést? Nem? Egyelek meg benneteket, hát sosem fésülködtök? - Pitagorasz tételéhez nem úgy jutunk, hogy elkezdünk kutatgatni a fejünkben, hanem a bal markunkat a jobb könyökünk alá tartjuk, mert onnan hullik ki. - A csontokban radioaktív agyag van. Az enyémben, a tiédben és minden más állatéban. - Magyarországon 1 százalék analfabétizmus van, amely ennek az osztálynak a környékén található meg. - A mai órára vázlatos vázlatot hoztam. - A statisztika olyan, mint a bikini. Csak gondolatokat ébreszt. - Ez az utolsó év felejthetetlen lesz számotokra, de megismételhető. - A radioaktivitás jele nem ventillátorveszélyt jelent. - Galilei is ilyen vasból készült ólomgolyókat hajigált a nápolyi polgárok fejére a velencei ferde toronyból... Mi az, valamit rosszul mondtam? - A nagyotlátók is olvassák el az apróbetűs részt! - Ha leszáll a fáról a pasas, van 600 cm3 agya. - A harmadikos könyv katasztrófa! Próbáljanak most megbukni! - Ha nem tudod megjegyezni, akkor tanuld meg! - Aki a következő órára behoz 10 darab működő vulkánt, kap egy ötöst! - Ebből a kísérletből nagy robbanás következhet. Gyertek közelebb, hogy követni tudjatok! - Amikor az ősember lejött a fáról, először két lábra állt, majd elkezdett gondolkodni. Nyilván azon, hogy miért is jött le. - A kistőkés nem kis növésű gazdag ember. - Nagyon szép regény! A feleségem csak az első három oldalt tudta elolvasni, annyira tetszett neki. - Én nem tudom, miért... én annyira tanítottam, ti pedig annyira hátul ültetek! - Úgy tanul a gyerek, ha kérdez. Az már más tészta, hogy kap-e rá választ. - Az alkoholszonda sárga lesz, ha belefújok... Hoppá, ez zöld lett! - Demoszthenésznek egy kavics is elég volt, de te úgy dadogsz, hogy neked a Gellért-hegy is kevés lenne. - Sok értelmetlen tantervvel volt már dolgom, de a te IQ-d túltesz mindegyiken! - Úgy tűnik, még nem elég fejlett az ámítástechnikád... - Esküszöm nektek, hogy én inkább állatidomár lettem volna, ott legalább lenne sikerélményem! - Ott hátul, fiam, ne utánozd a beszédstílusomat! De ha belejöttél, elutánoz- hatod nekünk jegyre, amit a múlt órán az anyagról elmondtam. - Tudod, lányom, mivel fogadnak majd az első munkahelyeden? Hogy nyugodtan le- tagadhatnál négy évet. Na, már amit a gimnáziumban töltöttél. - Remélem, tanultál, mert sok múlik rajtam! Most vagy megbuksz, vagy évet is- mételsz! - A feleletedben annyi volt a rizsa, hogy annyit Kínában egy év alatt sem ter- melnek. - Ha úgy tudnád az irodalmat, mint ahogy a nyelvtant nem tudod, akkor biztos első lennél az országos tanulmányi versenyen. - Most pedig felelni fogunk! Mindenért! - Mindjárt kapsz egy ötöst egyes címletekben! - Úgy látom, kisfiam, hogy augusztus 27-én randizunk a pótvizsgán. Csak ott mi leszünk ám többségben! - Értelmesen beszélj! -Vagy modern író akarsz lenni? - Baj van? Úgy nézel ki, mint aki gondolkodik! - Remek felelet, csak van egy aprócska gond. Pikkelek rád! - Önkéntesen eldöntheted, hogy felelsz vagy feleltetlek! - Ha ezt tudja, veszek magának egy biztosítótűt a másik fülébe is. - Az IQ-d, mint a gyémánt. Olyan mélyen van. - Előre beírhatom az egyest, vagy kínlódsz 10 percet a tábla előtt? - Nyugalom! Mindenkin végigmegyek! - Fiacskám, amikor te felelsz, az én energiatartalékom vészesen csökken. - Ne ragozzál olyan nagy amplitúdóval! - Szerinted hányas volt ez a kettes felelet? - Mostanában három komoly csapás ért: két kupamérkőzés és az ön felelete. - He nem tudod a Nemzeti dalt, szavald el a Talpra, magyart! - Hát te mit csinálsz? Írsz a táblára, vagy díszíted? - Nekem ennyi elég. Neked viszont elégtelen. - Szépen feleltél, fiam, de nem adhatok ötöst, mert megszólnának a tanáriban. - Mi a felelés? A diáknak azt kell elmondania 4-5 perc alatt, amit a tanár 4-5 óra alatt felolvasott. - Észkedjél már egy kicsit, fiam, ne gyerekizálj, végtére is gimnáziumban va- gyunk! - Fogadjunk, hogy a felelete közben három perc alatt el tudnék aludni! - Beírjam az elégtelent, vagy kérdezzek még érte? - Na, és ki tudja megmondani, miért győzött a 10-es számrendszer a 12-es szám- rendszerrel szemben? Na? Gyagyák! Hát azért. mert igencsak kevés a 12 ujjú ember. - Nem tudod, mennyi 12*15? Bűvöljed, morzsoljad, le cipőt, zoknit, szomszéd is vetkőzhet! - Aki nem figyel a matematikaórán, azt tizedesvesszővel páholom el! - Ha nem tudnátok, nagyon jó a térlátásom. Kovács! Mit csinálsz az X-12, Y-18, Z-21 koordinátapontban? - Úgy írjátok a matekdolgozatot, hogy két jegyet kaptok rá: külalak, helyes- írás! - Húzd végig a törtjelet, mert beáznak a számok! - Maga szerint, ha a bankba én beteszek 4500 forintot, akkor egy év múlva 5 százalékos kamatra 689.700 forintot kapok kézhez. Mondja meg a bank nevét, és már itt sem vagyok! - Ez egy gyógypedagógiai feladat, egy gyógypedagógiai osztályból hozták, mert ott már unták. - Nem focimeccs ez, fiacskám, hanem matekóra. Ha ott is elbuktatnálak, még sor- falat is állhatnál! - Készüljetek rá, hogy ez az új matekoktatás olyan lesz, mint a maratoni futás hegynek fölfelé, szöges cipőben, amelyben a szögek mind befelé állnak! - Véletlen, hogy a kockával mennyit dobnak. Dobhatnak egyet, kettőt, hármat, négyet, ötöt - és így tovább, egészen hatig. - Ez az egyenlet olyan, mint a legtöbb lány: teljesen ártatlannak látszik. - Ha nehéz a dolgozat, csináljátok meg gyorsan, aztán bőven marad időtök gon- dolkodni! - A jó dolgozat legyen rövid! A rossz még rövidebb! - Holnap dolgozat, de ne izguljanak, az esélytelenek nyugalmával álljanak neki! - Ne tessék puskantgatni! - Az anyukámat ne szídják, nem tehet semmiről, nem az ő ötlete volt, hogy ma dolgozatot írjunk! - Mindenki azt, annyit és úgy ír, ahogy akar, de lehetőleg három oldal legyen, közepes betűkkel, egyes szám első személyben, Lajosnak hívják a főhőst, és szeresse a rakott krumplit! - Légy, fiam, realista! Követeld a lehetetlen ötöst a dolgozatodra! - Jó, jó, hallottam a csengetést! A hallámsomra vonatkozó megjegyzéseket vi- szont nem hallottam. - Aki nincsenek itt, azok betegek, vagy arra számítottak, hogy én leszek beteg? - Isten egyszer jókedvében valami tökéleteset kívánt alkotni, Hosszú tervez- getés után megteremtette a tanárt. Amikor az ördög meglátta, mennyire jól sikerült ez az istenteremtménye, féltékeny lett, és töprengett, hogyan ron- díthatna bele a dologba. Sok gondolkodás után megteremtette a többi tanárt. Azóta működnek a tantestületek meg az iskolák, és az ördög boldog. - Ha a táblát nem bírod lehúzni, kiálts rá: okos enged! - Ha a következő órán nem lesz kréta, a hetessel írok! - Azt mondják, a majmok lejöttek a fáról, és így lett az ember. Én ezt nem hiszem. Szerintem a majmok valami miatt leestek a fáról, aztán az ügyesebbje visszamászott, az ügyetlenebbje meg... na, értitek! - Minek nektek a sítáborban felvonó? Tudtok ti síelni! - Az agyunk térfogata egyenesen arányos a jegyeinkkel. - Hű, de hézagos ez a terem! - Holnap csládlátogatást tervezek, csibészelheted a kutyát! - A nyári szünet az eszmény, a tanidő a valóság. - Utoljára az érettségin fogunk találkozni októberben. - Mi? Hogy az júniusban van? Ti csak azt hiszitek! - Nem érdekel, hogy miért hiányoznak annyian, de hol vannak a többiek? - Tudom, hogy elvettem öt percet a szünetből, de legközelebb majd ennyivel tovább tartom az órát. - Hát, fiam, ezen még töpök és rengek! - Majd én énekelem, de előtte mindenki dugja be a fülét! - Most normális dologról van szó, nem rólad. - Gyerekek, a szülői munkaközösség felajánlotta, hogy az iskola tanulóit in- gyen elviszi az állatkertbe... Ne nevessetek, ez egy nagyon nagy segítség! - Választhatnak a tanulók: nem mennek el a pótvizsgára és megbuknak, vagy el- mennek a pótvizsgára és megbuknak. - Ha nem lesz kréta, a hetest feleltetem! - Ha elfogadjuk a jegyünket, akkor diktáljuk be! Ha nem, akkor is! - Azért hiányzott hónapokig, mert a bűneit gyónta? - Mit röhögtök? El van rosszul kunkorodva a hajam? - Olyan régóta tanítok! Fejbe vág az idő! Érzem, hogy az ütéstől meglazulnak a fogaim! - Majd megtudják, hogy a katedrának ezen a felén süketül, vakul az ember! - Nekem olyan hajam van, hogy fönt nincs. - Előjöttem a sötétből, mert tudom, hogy köztetek fényre derülök. - Olyan jók voltak a reflexeim, hogy röptében leállítottam magam. - Örülök, hogy mindennap van veletek órám. Így megkapom a mindennapi próba- temetésemet. - Az a tanár, aki nem piszkálja a tanítványait örökké: nyugdíjas. - Azok a diákok, akik angyalnak tartják a tanárukatm épp a temetésés vannak. - Az egyik szemem sokkal gyengébb, mint a jobb. - Most már tényleg keresek magamnak egy szimpatikus falat, és nekimegyek! - Várjál már, felteszem a szemüvegemet, mert amilyen hülye vagyok, nem hallok! - Hogyan öltözködsz te, lányom? Tele van a ruhád! Hogy mivel? Megmondom: ma- jommal. - Ha annak a sok diáknak, aki hülyén kerül ki az iskolából, vissza kéne mász- nia a fára, nem maradna szabad fa az országban. - Csukd be a szemed, Katikám, mert kiszáradsz! - Meddig fogyókúrázol még, édes lányom? Olyan sovány vagy már, mint egy rönt- genlelet! - Miért kell, fiam, minden arcképet elcsúfítani? Nem kell mindenkinek hozzád hasonlítani! - Aki tanul, az hülye! Aki nem tanul, az is marad! - Kérem, menjünk át nyersgyémántba, és csiszolódjunk! - Adj vért! Járj a tanórákra! - Ma kezdődik életetek hátralévő része. - Hagyd már abba a padnak a vakargatását, mi itt kitesszük a lelkünket, te meg barkácsolsz! - Nem férsz a padba, Pataki? Pata be! - Menjél ki, vagy kiküldelek! - Eléggé meg vagyok fázva, úgyhogy ak ibeszélget, arra ráköhögök. - Olyan a könyved, mint a milyen te vagy: néma, csúf, gyűrött. - Ne vágj ilyen képet, mert belemászik a tenyerembe! - Első feladat az újjáépítés meg a közellátás biztosítása. Itt nem arra kell gondolni, hogy mindenki szemüveget kapott. - A politikai életben megindult a kommunisták szalámi-taktikája, amit úgy tudtok könnyen megjegyezni, ha a párizsira gondoltok, de a felelésnél nehogy kolbászt halljak! - Élénk fantázia kell ahhoz, hogy a kakassal modellezzük a tojótyúkot. - Mindenkitől hallani akarom, hogy fölcsillan a szeme! - A malomban dolgozik a malmász. - A fogamzásgátlás legbiztosabb, szájon át történő módja, ha ledumáljátok ma- gatokat a szexről. - Az, hogy két forintom van, és az, hogy van két forintom, olyan, mint anyám tyúkja és a tyúkom anyja. - Most képeket olvasok fel. - Róma nem egy margarin! - Ha Kriszta megfogja a fázist, jobb esetben elég szépen látszanak rajta az elektromos áram hatásai. - A szomjas teve is szereti a vizet, mégsem hidrofil. - Na, mindjárt levegőt veszek, aztán folytatom. Ha mrá habzik a szám, akkor szóljanak! - Tudjátok, mi a különbség a történelem és az osztályfőnöki óra között? Nem? Akkor történelmet tartunk. - Molnár fiam, te olyan sötét vagy, hogy nyugodtan tekinthetünk maradvány- fajnak. - A tankönyvekből tanulni kell, az enciklopédiákat forgatni kell, a lexikonokat pedig leporolni. - A trópusi szeleknek női neveket adtak. Merthogy pusztítóak. - Einstein meghalt. Newton meghalt. És én is kezdem rosszul érezni magam. - Hetes : Hiányzik X. Y. Tanár : Nekem nem. Szellemileg felszabadult a társaság. - ...tolópotencia... Ne röhögj, fiam, ez nem betegség! - A mazsola a szőlőnek egy különleges fajtája. - A róka 5 km/órás settenkedéssel settenkedik. - Aizé? Nem aizé, hanem az izé! Tessék rendesen beszélni! - Azt mondjátok, meleg van itt? Egy csudát van meleg! Melegben a tárgyak ki- tágulnak, ti meg úgy összementetek, hogy alig látszotok ki a padból! - Marha jószívű vagyok mostanában, fene a pofámat! - A sok festék meg zselé kiszívja az eszüket! - Jó, tudom, tanultál. De szerinted nincs kakukktojás az utolsó három súgott szó között: észtek, lappok, füzetek? - Úgy beszéljetek felelésko, mint Scatman! - Jó a válasz! Nagyon okos vagy! Csak kár, hogy én nem ezt kérdeztem! - Kit nézel te hülyének? Magadat? Akkor nem szóltam. - Írjam be az egyest? Nem úgy van az! Hogy gondolod? Kérsz egy egyest és kapsz is? Tessék megdolgozni érte! - Égett agyszagot érzek! - Nyögd már ki!... Habár az egyest már úgyis beírtam... - Kérdeztem valamit! Ha némasági fogadalmat tettél, nem bánom, írd le a vá- laszt! - Ez nem felelet! Ez... ez... ez egy agyi szellentés! - Olyan bunkó, hogy mammutot lehet ütni vele! - Az IQ-szinted emelkedőben van. Negatívból a nulla felé. - Talán itt az ideje, hogy lapozz egyet a puskádon! - Diák : Tanár úr, hadd feleljek a hármasért! Tanár : Miért? Biztos a kettes! - Gyere, ülj ide a tábla elé! Igaz, sok a krétapor, de legalább ragad rád valami! - Téged nem azért járatnak iskolába, hogy ne zavard otthon a takarítást? - Lehet, hogy te tanultál, fiam, de egyelőre még nem tudtam kideríteni, hogy mit. - Megerőszakoltam magam, hogy elfogadjam a megoldást. - a2-b2=? - Ez egy nevezetes azonosság. Például arról nevezetes, hogy az I./B-ben senki sem ismeri fel. - Ha még sokáig szórakozol, gyököt vonok belőled! - Mikor betűzöm én úgy a háromszöget, hogy C,D,E,F? - Írjon már be valamit a nevezőbe! Legalább azt, hogy szeretlek, Péter! - A disznónak is két oldala van, mégsem egyenlet. - Semmit sem értesz? Akkor mehetünk tovább! - Ha három pók három óra alatt három hálót sző, akkor hány pók hány óra alatt hány hálót sző? - Felírom a szorzatot, hogy b-szer a-szor b, azaz bab. Na, ennek legalább van értelme! - Már készen vagytok a dolgozattal? Mindegy, addig innen senki el nem megy, amíg ezt a Nemzeti Sportot ki nem olvasom! - Ma a dolgozataitok jegyeire meneteltem be az osztályba: egy, egy, egy, kettő, egy! - Ezek a dolgozatok olyanok, mint a természet: csupa fa meg karó! - Remélem, lesztek olyan öregek, mint amilyennek kinéztek felelés vagy dol- gozatírás alatt. - Van egy jó és egy rossz hírem. A jó: holnap nem írunk dolgozatot. A rossz: ma írunk. - Megnyugodhattok, gyerekek! A mai órán nem fogtok felelni. Témazárót írunk. - Azt mondjátok, hogy egy nap nem lehet két dolgozatot írni? Hm... Akkor vegyük úgy, hogy holnap van. - Dolgozat közben senki nem mehet a mosdóba! Szerezzetek be Liberót! - Ez a paralelogramma két másodperccel a halála előtt van. - Nem bánnám, ha valamelyik szülőd meglátogatna a jövő hét valamelyik szer- dáján! - Kiránduláson, beülve a diákokkal egy kisvendéglőbe : Hahó, fiúk, ma mindenki- nek a vendége vagyok! - A múlt órán hiányoztál, Karcsi fiam, tudsz róla? - Te, fiam, olyan későn jössz, hogy az ajtóban saját magaddal találkozol, amint éppen elmégy. - Megint lemaradtál a buszról, mi? Ideje lenne korszerűsíteni kissé a tolako- dástechnikádat! - Egy, csak egy legény van talpon a vidéken, az is lány! - Megható, ahogy a lombok felesége nevét suttogják: Tamás... Tamás... - Diák : Kivihetem a szemetet? Tanár : Csak nehogy elvegyülj! - Tényleg ilyen meleg van, vagy csak az infarktus közeledik? - Fiam, ne szedd olyan gyorsan a levegőt, mert mindjárt vákuumzárású lesz a tornaterem! - Le vagyok targiásodva! - Kevesebb barlangrajzot szeretnék látni a füzetekben! - Egy ásítónak : Nem tudsz bekapni, kapaszkodom! - Csipás a szeme, vagy kővel van kirakva? - Tegnap gondolkodtam rajta, hogy miben különbözik a hétfő a többi naptól: máskor előbb pirítom meg a kenyeret, és csak azután kenem meg mogyorókrémmel. - Tele vagyok hócipővel! - Az iskola a tudás tárháza, gyermekeim. Mivelhogy bejöttök ide rengeteg tudással, aztán kimentek anélkül. - Lerí rólad, fiam, hogy a szüleid mindent megengedtek neked, csak sajnos a gázt nem. - A mai világban a fiatalok betartják a parkban lévő FŰRE LÉPNI TILOS! táblát. Nem lépnek a fűre. Inkább elszívják. - Ti vagytok azok, akiktől óvtak a szüleitek? Nem azt élvezitek, ha nem adok fel házit, hanem azt, ha rengeteget kaptok, és mégsem csináljátok meg. - Én nem szidtam azt a hülye fejedet! - Én helyetted nem tudom megérteni engem. - Ki fog esni a száján! Ott fog ülni kifordulva! - Ha azt mondom, hagyd abba, az nem ugyanaz, mintha azt mondanám, hogy fejezd be! - Én is szenvedek, hogy néha a saját hangomat nem tudom túlkiabálni. - Jó, beszéljük meg, hogy milyen óra van! - Te... rosszcsontváz! - Csönd legyél! - Megfejellek, mint kóbor vakond a kerti csapot! - Fiam! Ha még egyet szólsz, én olyat verek a fejedre, hogy a köldöködön fogsz kinézni! - Legalább fordítsd meg a könyvet, ha puskázni akarsz, hiszen már így is csáléra áll a fejed! - Örülök, hogy többen bólogatnak, vagy már csak a fáradtságtól ing a fejük? - Ettől borsózni fog a hátukon a szőr! - A fékút az, amit a rendőr nem számol, hanem lemér. - Úgy látod, hogy a medencében a kavics 10 centi mélyen van, de amikor le- nyúlsz, akkor se kavics, se fenék nincs ott. - Filozofálni annyit tesz, mint amikor azon gondolkodunk, hogy vajon egy kidőlő fa ad-e ki hangot, ha nem hallja senki. - A leghosszabb ideg elér egészen a kislábunk nagyujjáig. - Tudja, hogy működik a szivacs? Akkor törölje le a táblát! - Munkavédelem : A részegség jól látható: a dolgozó támolyogva jön be, és a gép forgó alkatrészei közé esik. - Százméterenként hány centiméterrel emelkedik a föld hőmérséklete? - Mire odamegyek, ahol ő most van, ő már rég nem ott van, ahol van. - A befejezett jelen idő olyan, ahol a cselekvés most történik, de már véget ért. - És akkor Lenin végleg meghalt. - Az ősember berendezte lakását, a barlangot. Polcot is készített, arra tette a videót. Vagy hogy képzelitek? - Aztán a szemével megy tovább, mejd fennakad a szeme a gémeskúton. - Dinnyét enni olyan, mint elrágni egy pofa vizet. - Ha kicsit figyelnétek rám, elmondanám, miről beszélek! - A jobbszél alszik, a balszél beszélget! Döntsétek el, aludni akartok vagy beszélgetni, mert így nem tudom folytatni z órát! - Az óvodában az óvó néni valami színes játékot vesz elő, ha azt akarja, hogy figyeljenek rá. Én mit vegyek elő, hogy méltóztassatok rám figyelni? - Most pedig elmagyarázom, hogy az űrhajóban az űrhajósok miért ülnek hanyatt fekve. - A diáknak akkor is el kell olvasnia a kötelező olvasmányt, ha az olyan hosszú, hogy valószínűleg az sem olvasta el, aki írta. - Ha a tehenek sztrájkolnának, Nyugaton akkor is lenne elég tej. - Az üregek mindig feltöltődnek. Lásd WC! - A centrifugális erő olyan, mint amikor a döglött egeret a farkánál fogva pör- getjük. - Ha egy tengeri kagylót a fületekhez tesztek, hallhatjátok a tenger moraját. Feltéve, ha a kagyló nem rememterák. - Miben változtak a húsvéti szokások? Kisebb tojásokat használunk. - Nem azért van fejed, hogy a sapkád ne essen bele a gatyádba! - A középkorban a királyok úgy osztogatták a rokonaiknak az egyházi méltóság- okat, mint én az egyeseket. - Most pedig becsukott szájjal felmondod a verset... akarom mondani, becsukott verssel felmondod a könyvet... mit akarok?... Na, ülj le! - Kell legyen memóriád, mert el tudsz felejteni mindent. - Tudni akarom, hogyan tudsz nem tudni! - Jelentkeztél, mégsem tudod? Nálad, fiacskám, az a baj, hogy nemcsak azt nem tudod, amit tudnod kéne, hanem azt sem, hogy mit nem tudsz. - Fiam, a te fejedben fény mellett is este van! - No, még egy kicsit piszkoskodni fogok! - Gyermekem, ha a fiam lennél, a feleletedre négyest kapnál, de így elégedj meg at egyessel! - Rontottál, kislányom! Meghódítottad a hármast! - Hogy én segítsek neked?! Hát elégtelent akarsz? - Mindjárt itt a félév, és jön a fásítás. Lesz téli tüzelőtök! - Te valami belső késztetést érzel a hülyeségedre? - Nem érdekelnek a kifogások, de arra azért kiváncsi lennék, miket tudnál fel- hozni... - Fejlődsz, gyermekem, akár a magasugró reménység. Jó a nekifutásod, remekül dobbantasz, és minden magasságot elsőre teljesítesz. Csak az a kár, hogy a léc alatt. - Sajnos, fiam, nem tudom a szájzárad titkos kódját, de ne félj, szólok egy betörőnek, hogy segítsen! - Beszég közben ne próbálja lenyelni a tollát! Rontja az artikulációját! - Biztos, hogy nagyon szép ez az őszi lombkorona, de most légy szíves már ne engem nézz! - Csend honol és matat a sötétben... - Ne hidd, hogy tudat alatt vagyok, amikor egyest adok neked! - Mellső végtag felnyújtásával jelezzétek, hogy állkapocs-mozgatásra vágytok! - A fiatal szarvast nam Bambinak hívják, hanem Zsebibabának. - Tori féle cselicső, vagy Toricselli féle cső? - Kedves szépreményű kolléga, ne beszéljen össze-vissza ennyi zöldséget, mert kezdek lankadni, és rám ma még szüksége van a családomnak! - Gyere ki, fiam, nézd meg te is! Több szem, több csipa! - Fiam, te tényleg hülyének nézel engem? Ja, hogy igen! - Ki akar kijönni a táblához? Senki? Nem Vietnámba toborzok! - Három egymást követő felelőnek : Na jó, adok nektek egy hármast, osztozzatok meg rajta testvériesen! - Ha már nem készültél, legalább írd fel a táblára, hogy a tudás hatalom! - Nocsak! Ősmagyarnak képzeled magad, hogy így megtáltosodtál? - Az a te alapvető bajod, hogy tíz perccel előbb születtél, amit azóta sem tudtál behozni. - Ti olyan álszenten feleltek, mint aki bemegy a boltba, és a pénztárnál azt mondja: Isten fizesse meg! - Kérem, gyorsan törölje le a tábláról az egyenletet, mert ha most kitörne a Gellért-hegy, s az írása így maradna az utókorra, kiderülne, hogy milyen primitív emberek voltunk! - Megint elmagyarázom máshogyan is. Most hányan értitek? Még kevesebben? - Magáé volt a legjobb egyes. - Tudjátok, miért lett áramszünet? Mert ti még a kétszázas égőt is elnyomjátok az agyatokkal! - Karkörzés futás közben! Ne csak fussanak, úgy én is tudom! - Szabó Zoli agytranszfúziós nyálcsepegésgátló kezelésre ment, ne is keres- sétek! - Edzés után : Az áldozatokat vigyétek az öltözőbe. - Madár vígan dalolt a lombos ágon... de te, fiam, úgy énekelszm hogy attól még a tűlevelűek is lombhullatóvá válnak. - Az ásítás ragályos, lám, engem is megfertőzött! - Az ősember, mielőtt lemászott volna a fáról, bemérte az összes kocsma koor- dinátáit. Aztán leszállt, és már nem bírt visszamászni. - Takarékoskodj a vízzel! Hígitsd! - Takarítóként talán itt maradhat ötödik évre... - Elolvashatja, aki akarja, úgysem érti! - Olyan jók a tanítási szünetek, mert akkor nem kell egész éjjel javítanom a dolgozatokat! - Nem ismétlem meg! Nem vagyok Tihanyi visszhang! Sajnos már az is kihalt, és nem belém szállt. - Na, gyerekek, ahol távolodnak egymástól a kőzetlemezek... na jó, itt abba- hagyjuk, és megyünk tovább. DIÁKDUMA ---------- - II. József Mária és Terézia fia volt. - Zrínyi Miklóst a bécsi karamella által felbérelt vadkan ölte meg. - Az ebihal átmenet az eb és a hal között. - IV. Béla várromokat épített. - A víz 100 Celsius foknál olvad. - Ady Endre Bonca Bertalant vette feleségül. - A mongol pusztítás után megkezdődött hazánkban a romba döntött építmények tatarozása. - Beethoven Bonbonban született. - Vörösmarty Mihály élete delén feleségül vette Csajághy Röcsögét. - Petőfi Sandor egy pesti színházhoz állt be statisztikusnak. - A görögök helnáknak nevezték magukat. - A szirének szirénahangja minden hajóst elbűvölt. - Az osztrák katonák úgy megijedtek a magyar huszároktól, hogy hanyatt vágódva futni kezdtek. - Nobel Alfréd feltalálta a robbanó dominót. - Szolimán szultánt Szigetvár ostrománál megölték, ezért egyelőre felhagyott azzal a szándékával, hogy Magyarországot meghódítsa. - A sötét középkor egész Európát bevilágította. - A Német Birodalom barbár rossza Frigyes császár volt. - Amikor kitört a Vezúv, pompája teljesen elpusztult. - A francia írók között két nagy dumás is volt. - Lipót király végül beleőrült az uralkodásba, ezért róla nevezték el a Lipót- mezőt. - 1241-ben törtek be Magyarországra a tanárok. - A két Bolyai közül a kisebbik volt a nagyobb. - A valós szám az, amelyik tényleg annyi, amennyi. - Bakonyból csak egy van, sokan mégis rengetegnek mondják. - Az Árpádház nem volt sokáig üres, mert az Anjouk rögtön beköltöztek. - A néphit szerint Árpád O'budán van eltemetve, és nevét a Lajos utca őrzi. - Toldi estélyt adott Nagyszalontán, amit Arany a Toldi estélye című versében örökített meg. - Szegeden országos kutyaversenyt rendeztek. Az apukám is indult, s nagyon boldog volt, mert harmadik lett. - Bach megzenésítette az orgonát, Liszt Ferenc pedig a zongorát. - A zeneszerző nyilván föl-alá járkált, így keletkezett a Lift-rapszódia. - A zsidó egyházi zene legismertebb tekintélye Palesztina volt. - Csajkovszkij híres balettje A hat tyúk tava. - Jókai Mór regényének címe... címe... A lőccsel a fehér asszony. - I. Miska Habsburg király volt. - A Ferencváros lefradírozta ellenfelét a pályáról. - Tanár : Hol van értelmezve a tangens-függvény? Diák : Hol van, hol nincs. - Tanár : Zsolti, tudod, mi az a jegybank? Diák : Persze. Ott a napló. - Tanár : Mit jelent az, hogy a költő a pillanatot a végtelenségig kitágítja? Diák : Ez éppen olyan, mintha én egy S-es pólót vennék fel. - Tanár : Beszélgetsz, ahelyett, hogy meghúznád magad! Diák : Á, a tanár úr majd úgyis meghúz! - Tanár úr, az érettségin sem lesz rajz az ábra mellett? - Trójában falovakkal oldották meg a tömegközlekedést. - Hippokratész orvos volt, de nem gyógyított, mert már korábban megesküdött, hogy nem fog ártani senkinek. - A szabin nők egy idő után érdekegyeztető és békefenntartó feladatokat is elláttak. - A gyakran távol lévő császár egyszer megkérdezte egy dühös fiatalembertől: Te is az én fiam vagy, Brutus? - Botond idejében még nem volt minden nagykapu mellett egy kiskapu. - Széchenyi egy évi teljes sikerdíját fölajánlotta a Tudományos Akadémia cél- jára. - József Attila már egy hete csak a mamára gondolt, mert fogytán volt a pénze. - Felszámolták a titkos diplomatákat. - Antonius és Kleopátra inkább a kígyó általi halált választotta. - Megindult a hatalmas amerikai katonák Európába szállítása. - Perzsiában a bolhapiacot perzsavásárnak nevezik. - Aki nem bírja elvégezni az egyetemet, legfeljebb díszdoktor lesz. - A sarkkutatókat eleinte hűvös fogadtatásban részesítették az eszkimók. - Szapolyai nem ért rá segíteni a mohácsi vészt, mert a Tisza partján a dolgát kellett elvégeznie. - Hitler felnégyelte Csehszlovákiát. - Ősközösségnek nevezzük, amikor az emberek közösen végzik el a dolgukat, és felosztják egymás közt. - S anyánkat, azt a jó édesanyánkat, óh, Pistikám... - I. Károly azért hívta össze az országgyűlést, mert katonákat akart csinálni. - Iskolánk igazgatója P. Gáborné. Tavaly építették rá a tetőteret. - Petőfi édesapja jó nevű hentesáru volt. - A verset az utolsó két sor zárja le. - Láttunk kiscsibéket is, keltetőgép volt az anyjuk. - Mátyás halála után nem volt nála később jobb. - Ugyanaznap született és ugyanaznap halt meg harminc éven át. - A fölszentelt szerzeteseknek egy kiborotvált részt vágtak a fején. - A tatároknak csak a kőfalból épült várak tudtak ellenállni. - A moha részei: gyökérke, száracska. Ezeket azért becézgetjük, mert még nem fejlődtek ki egészen. - A vetélő ujj azt jelenti, hogy négy ujjuk van, ebből kettő előre, egy hátra, egy pedig mindenfelé áll. - Quasimodo nagy erejű és rútul kinéző ember. - Kölcsey eléggé árva gyerek volt. - A Pilvaxban gyülekezve kezdték el a forradalom hevét fűteni. - Eleinte csak gondolatban írt. - Mi lesz a fehérrel, ha elolvad a hó? - Lajos király halála után teljesen elfelejtette ezt az incidenst. - A fák egy része bokor lett. - A kémia lényege az, hogy valamit átalakítunk olyanra, amilyen nem szeretne lenni. - Mátyást Hugyebrád György tartotta fogva Prágában. - A mocsári vész 1526-ban volt. - A Szent Jobb István király balkeze. - Gárdonyi Gézát Gárdonyban vezették törzskönyvbe. - A mohák a világ minden részén megtalálhatók. Például a buszmegálló tetején. - Nem történik semmilyen semmi. - Janus Pannonius 15 éves korában elterjedt Európában. - Mátyás úgy döntött, hogy a Garai lányhoz megy feleségül. - A törökök tatárjárását állítja szembe a perzsákkal. - A gerincesek a magasabb oxigéntartalmú vizekben képződnek. - Ha ló, legyen kövér! - A borozó ember helyzetébe képzelte magát a Borozó ember című művében, aki borozik. - Lemészárolták az őslakókat, utána jogfosztott helyzetbe hozták őket. - A piramisokban gázkamrák voltak. - Ha a legidősebb fiú egy örökölt lányhoz ment... - Ádám és Éva evett a tudás fájából. - Mindenki nagyon szerette egymást, de mégse. - József Attila "hatalmat, húst" követelt a dolgozóknak, de megfeledkezett a vegetáriánusokról. - Petőfi azt mondta, hogy ne fogjon senki könnyelműen a húrok pengetésihez, mert a szerzői honoráriumot is nagyon megadóztatják. - A honfoglalás előtt hétpárti megállapodás született. - A tatárok előre megüzenték, hogy vigyázzunk, mert tatárjárás lesz. - Bizonyos idő múlva Bánk már nem bán semmit. - Most a tanár úr kiáltott, vagy a föld dübörög? - Darwin szerint az emberszabású majom az embertől származik. - A balladai homályt kihasználva Ágnes asszony pénzt mosott a patakban. - A ma élő mohikánok mindannyian az utolsó mohikán leszármazottai. - Az ember tragédiájában minden benne van, az iskolareform kivételével. - Tolfi Miklós Buda utcáin sétálva fitogtatta rettentő férfiasságát. - A centrifugális erő azért jó, hogy az autók ki ne repüljenek az útról. - A tudósok megállapították, hogy nem biztos, hogy Homérosz élt, de egész biztos vak volt. - Egyiptomot 4000 évvel Krisztus előtt a múmiák népesítették be. - Az Árpád-korban a szent életű nők és férfiak a kolostorban egyesültek. - 1848-ban megtartották a szabadságharcot, és Petőfit vállon vitték a sajtóba. - Mikor Mátyás király megszerette Szép Ilonkát, megcsókolta őt, és felvitte Budára, a lakásába. - A népdalok különösen az Alföldön tenyésznek. - Petőfi az Egy gondolat bánt engemet című versében azt mondta, hogy ő inkább a csatában akar meghalni, mint a családi ágyban elhamvadni. - A sziget egy vízzel körülvett földdarab, a félsziget pedig annak a fele. - Ez a vers nem jött volna létre, ha nincs Petőfi. - A Hortobágyi Nemzeti Park 1973-ban lett Európa legnagyobb sík vidéke. - Nekem Török Bálint tetszett a legjobban: nagy termetű, bátor, erős, akárcsak én. - A barokk festészetre jellemző a szárnyakkal ellátott angyal. - Michelangelo egy olyan fiatalembert ábrázolt, akinek az izmai a helyükön voltak. - Az őskorban a művészet a természethez kötődött, ezért festettek a falra. - Több amerikai elnököt meggyilkoltak, például John Lennont. - A janicsárok felmentek Budára, elszaporodtak, és elfoglalták a várat. - IV. Béla a kihalt nép pótlásáról személyesen akart gondoskodni. - Amikor II. Endre visszajött a Szentföldről, országát és feleségét fenekestől felfordítva találta. - Őseink nem éltek haláluk napjáig, mert rendszerint már előbb elestek a csatában. - Az V. László olyan ballada, amelyben V. Lászlót feldolgozzák. - Liszt Ferencet az árvíz hozta haza Magyarországra. - A Gáboré biztos jó, mert nekem is az jött ki. - Tanár : Ki volt Balassi? Diák : Bálint. - Szerelmének csak a nyomai maradtak meg. - Osztálykiránduláson : Akkor sem megyek fel a hegyre, ha felvisznek! - Zsigmond Magyarországra jött, de útközben Znojmóban meghalt. - Krisztus előtt hátrafelé számolták az éveket. - Schiller ármány és szerelme. - A madár leszállásnál kibiggyeszti a lábát. - A hit milyenségét a Biblia határozza meg. - Angol fordítás : Azt mondtam, hogy egész nap tanulni fogok, de nem fogtam. - Az egri várat ostromló törökökön úgy állt a forró leves, mintha rájuk öntöt- ték volna. - Mikes Kelemen levelező tagozatot végzett Rodostóban. - Botond nyilván azért törte be buzogányával Bizánc kapuját, mert nem találta a kaputelefont. - Amikor Kolumbusz megérkezett Amerikába, az indiánok már türelmetlenül várták. - A szerelmes versek az ölelkező rímekről ismerhetők fel. - Toldi Miklós szociológiailag prognosztizálható interperszonális konfliktus- -szituációba került a bátyjával. - A balladai homály az autópályán a legveszélyesebb. - Tanár úr, az én számítógépem segítségével megnyerhettük volna a mohácsi csatát!